Kivonul Magyarországról a komáromi Sunarrow

Komárom |

<p>Végelszámolással megszünteti Komáromban a telefonbillentyűzetek gyártását a japán Sunarrow, az üzemben a termelést szeptember végén befejezik.</p>

A gyár 76 dolgozóját elbocsátják - tájékoztatta az MTI-t vállalat termelésvezetője.

Kápolnás Tamás az intézkedést a gazdasági válság miatti fogyasztáscsökkenéssel és a megrendelések hiányával indokolta.
    A Sunarrow Hungary Kft-t 2003 novemberében adták át a komáromi ipari parkban, a Nokia szomszédságában. A vállalat teljes kapacitásának elérésekor évi 8-10 millió billentyűzetet gyártott és 220 főnek adott munkát - tette hozzá Kápolnás Tamás.
    A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapjának tájékoztatása szerint a beruházás összege 1,7 milliárd forint volt. A cég a magyarországi üzemének létrehozásakor évente 36 millió billentyűzet előállításával számolt és 402 új munkahely létrehozásához kapott 100 millió forint támogatást a Smart I. pályázaton 2003 augusztusában.
    A vállalatnak Japánban négy gyára van, Ázsiában további négy termelőüzeme működik. Európában Magyarországon kívül Finnországban folytatnak gyártást.
    A japán anyacéget 1959-ben alapították, 1970-ben kezdte meg a speciális szilikon billentyűzetek gyártását távirányítókhoz, vezeték nélküli telefonokhoz, valamint egyéb háztartási elektronikai termékekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?