Kiűzték a Boko Haram fegyvereseit

Lagos |

<p>Kiűzték a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezetet Nigéria Yobe szövetségi államából - közölte a nigériai hadsereg hétfőn.</p>

A győzelmet azután jelentették be, hogy elfoglalták Goniri városát. "Ez volt a terroristák utolsó támaszpontja Yobe államban" - közölte Chris Olukolade katonai szóvivő Twitter-oldalán. Visszavette a hadsereg a Borno államban található Bamát is a szélsőségesektől. A Boko Haram tavaly szeptember óta tartotta ellenőrzése alatt ezt a várost, amelynek "felszabadítása" fontos sikernek számít a kormány számára a közelgő választás előtt. 

A hat éve tartó harcok az iszlamista hadjárat központjának számító Adamawa, Borno és Yobe szövetségi államokat sújtották leginkább. Mintegy 13 ezer ember vesztette életét, és több mint 1,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Tavalyelőtt Jonathan Goodluck nigériai elnök szükségállapotot rendelt el a három államban, aminek köszönhetően a hadsereg kiszorította a dzsihadistákat a nagyobb településekről. A felkelést ennek ellenére nem sikerült leverni, és a Boko Haram folytatta támadásait a civil célpontok ellen, újra elfoglalta a három állam több települését.

A nigériai kormány tehetetlenségén felbátorodva a Boko Haram a környékbeli országokban is terjeszkedésbe kezdett. A dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki. 

A múlt hét hétfőn a csádi hadsereg nagyszabású hadműveletről számolt be, és korábban szemtanúk jelentései szerint több száz katonai jármű hatolt be Nigéria észak-keleti területére. Ugyanezen a héten a nigériai hadsereg bejelentette, hogy Adamawa szövetségi államot felszabadították.

Goodluck elnök egy múlt heti rádióinterjúban megígérte, hogy Adamawa és Yobe szövetségi államot napokon, míg Bornót három héten belül felszabadítják. A hétfői közlések alapján a Boko Haram már csak Borno egy részét tartja ellenőrzése alatt. A nigériai elnökválasztást többhetes halasztás után március 28-ra tűzték ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?