Kitoloncolva Nagy-Britanniából

Befizette az első hónap tandíját, ezer fontot, van diákigazolványa, egészségbiztosítása, bankszámlája, albérlete, néhány héttel korábban megvette a tankönyveket is, tehát elintézett mindent, majd elrepült még elbúcsúzni Budapestre a családjához, no meg elrendezni néhány függőben marad ügyét, de most végre itt van.

Kicsit szorong ugyan, mert két nap múlva kezdődik az iskola, intenzív hónapja lesz, reggel 9-től éjjel 11-ig tartanak majd az órák hétvégén is...

– Miért akar belépni az országba?

A tiszt már másodszor tette fel a kérdést. Szigorúan Évára nézett, aztán tovább forgatta az útlevelét.

– Tanulni szeretnék – válaszolta Éva, kicsit megszeppenve.

– Minek járna valaki nyelvtanfolyamra, ha ilyen jól beszél angolul, mint maga – mondta erre a tiszt.

– Elnézést, én nem nyelvtanfolyamra járok majd, nyelvtanárnak tanulok. Itt vannak a papírjaim...

– Na, üljön csak oda félre – vágott közbe a férfi, és intett egy másik egyenruhásnak, aki elvette Éva útlevelét, meg az összes papírját, majd eltűnt egy ajtó mögött.

Éva türelmesen várt. Aztán jött valaki, aki újabb negyedórát faggatta arról, hogy miért akar belépni az országba. A lány megismételte, amit már elmondott, tanulni, felvették Oxfordba... Éjjel egyre fogyott el a türelme. Követelni kezdte, hogy valaki intézkedjék már az ügyében. Ekkor egy nő újra meghallgatta, ő mondta ki először, miért tartóztatták fel.

– Van az útlevelében egy 2001-es pecsét is, ezek szerint maga éveken át illegálisan élt, és dolgozott Angliában – mondta ki a tisztnő az ítéletet.

– Dehogy! – próbált tiltakozni Éva. – Valóban jártam itt többször, például 2001-ben, mert az a nemzetközi vállalat, amelynél alkalmazásban álltam, továbbképzésre küldött ide. De aztán hazamentem. Nézzék meg újra az útlevelemet.

– Biztosan kitépett belőle néhány lapot.

– Sorszámozott lapokat hogyan lehetne kitépni?

– Sajnálom – zárta le ekkor a beszélgetést a vele szemben ülő nő. Évát hamarosan elszállították egy leginkább börtönre hasonlító gyűjtőbe. Mindenét elvették, a betegsége miatt fontos gyógyszereit, de még a fogkeféjét is, lefotózták, azonosító sorszámot kapott. Itt tartották a kitoloncolásáig. Ukrán és orosz prostituáltakkal volt együtt, akik azt állították, pofára megy az egész, minden attól függ, hogy kit fog ki az ember az útlevél-ellenőrzésnél. – Egyszerűen csak peched volt – magyarázták Évának.

Egy héttel később újra kocsiba rakták a magyar lányt, és kivitték a reptérre. Hosszú órák voltak még az indulásig.

– A kitoloncolásra várók termében vágni lehetett a füstöt – emlékszik vissza a lány –, az erős húgyszag átitatott mindent, esküszöm, ilyen jelenetet addig csak dél-amerikai kokaincsempészekről szóló filmekben láttam. Amikor beléptem, hirtelen hat jamaicai férfi kezdett el körözni körülöttem, egyre közelebb és közelebb jöttek, na, akkor már üvöltöttem...

Évát végül kimentették a reptéri tisztek, majd szerencsésen hazatért. A következő két hétben csak ült az egyik barátja budapesti lakásában, és egyfolytában zokogott. Megpróbált segítséget kérni a budapesti brit nagykövetségen. Egy kedves ügyintéző hivatalosan azt közölte, sok hasonló panasz érkezik hozzájuk, barátilag pedig azt tanácsolta: ha lehet, maradjon inkább itthon.

– De hát ott van mindenem – magyarázta a lány –, itthon felszámoltam az életem, pénzzé tettem és elajándékoztam az ingóságaimat.

Mielőtt végképp feladta volna, kapott egy „fülest”, miszerint ha ĺrországon keresztül utazik, talán nagyobb szerencsével járhat. Új útlevelet csináltatott. Január 3-án szállt le Dublinban. Másnap áthajózott Walesbe. A határon az első kérdés és válasz (Miért nincs vízuma? Hát azért, mert magyar állampolgároknak nem kell vízum) után Éva őszintén elmondta, hogyan járt tavaly októberben. Erre azonnal bilincsbe verték, ujjlenyomatot vettek tőle, majd gyűjtőbe került.

– Az ítélet így hangzott: törvénysértő volt a beutazásom, továbbá nem indokolt az ott-tartózkodásom sem – meséli. – Hiába érveltem, hiába kértem ügyvédet, semmi. A kirendelhető ügyvéd nem veszi fel a mobilját, mondták. Majd később. Aztán nem lett később, mert elszállítottak máshová, ahol meg nem találták az ügyvédek névsorát. A kitoloncolásom pillanataiban egy reptéri tiszt úgy búcsúzott tőlem: lehet, hogy jogtalan döntés született az ügyemben, de már nincs mit tenni.

A lány azt tanácsolja a hasonló célból kiutazó fiataloknak, hogy nem árt az elővigyázatosság, azaz érdemes előre tájékozódni. Talán jobb lett volna, ha mégis vízumot kér előre. Az idegenrendészeti hatóságokat ugyanis nem érdeklik a körülmények, ha arra gyanakodnak, hogy a tanulás csak alibi, a beutazó pedig valójában illegális munkavállaló, könyörtelenül visszafordítják.

A 28 éves lány valódi nevét nem meri egyelőre nyilvánosságra hozni, mert fél. Attól például, hogy zárolják az angliai bankszámláját, amelyen minden megtakarított pénze van. És nem adta fel azt sem, hogy valahogy majd csak eljuthat Oxfordba. (NSZ)