Kitelepítik a romákat egy kilencéves kislány meggyilkolása miatt

Kijev |

<p>Lincshangulat uralkodott el a romákkal szemben egy dél-ukrajnai faluban, ahol holtan találtak egy kilencéves kislányt, akinek megölésével a hatóságok egy roma férfit gyanúsítanak.</p>

Az Ukrajnában komoly sajtóvisszhangot kiváltó ügy rendezése érdekében a járási vezetés úgy határozott, hogy kitelepítik a faluból az ott élő roma családokat. Kiköltöztetésüket még hétfőn végre kívánják hajtani, amihez buszokat biztosítottak - közölte Valentina Sztojkova, a területileg illetékes izmajili járási adminisztráció vezetője. Hozzátette, a roma családok beleegyeztek az elköltözésbe, megértve, hogy nem biztonságos számukra a maradás a településen.     

Megerőszakolták és megkéselték

Az ország déli részén, Odessza megyében lévő Loscsinyivka településen a múlt hét végén lángoltak fel az indulatok azután, hogy szombaton holtan találtak egy helybeli kislányt, akit az orvosszakértői vizsgálat szerint megerőszakoltak és több késszúrással megöltek. 

A bűncselekmény elkövetésével a hatóságok egy húszéves roma férfit gyanúsítanak, aki először beismerte a tett elkövetését, ám később mindent tagadott. A gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van. 

Lincshangulat

A kislány halála miatt felháborodott helyi lakosok rátámadtak a romák házaira, ablakokat zúztak be, bútorokat törtek, egy házat fel is gyújtottak. 

Vasárnap délután a falubeliek tiltakozó menetben vonultak mintegy másfélszázan a járási hivatal elé, követelve a romák kitelepítését, amit végül a helyi adminisztráció támogatott, hogy ily módon állítsák helyre a nyugalmat a kistelepülésen. A járási vezetés elismerte, hogy másképpen képtelen véget vetni a rendbontásoknak, és szavatolni a romák biztonságát. Sztojkova magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy a környéken egy rendőrőrs jut három falura.

A hivatalvezető szavai szerint a faluban élő nyolc roma család közül kettőnek volt saját ingatlana, a többiek albérletben laktak. Sztojkova leszögezte, hogy a járási vezetés gondoskodik a loscsinyivkai romák más településeken történő elhelyezéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?