Washington/Varsó/Ottawa. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint 1949-ben történt megalakulása óta a NATO legsúlyosabb válságát idézte elő Irak leszerelésének kérdése.
Kissinger dühös, Bush csalódott
George Bush elnök csalódásának és értetlenségének adott hangot Franciaország rövidlátó politikája miatt, amely szerinte káros hatással van a szövetségre. „Csalódott vagyok amiatt, hogy Franciaország akadályozza a NATO-t, hogy segítsen Törökországnak” – jelentette ki újságírók kérdéseire válaszolva Bush. Mindenesetre megjegyezte, hogy Franciaország régi barátja az Egyesült Államoknak és ő a múlt héten telefonon beszélt Jacques Chirac francia elnökkel. „Továbbra is együttműködünk Franciaországgal” – szögezte le és kifejezte reményét, hogy Franciaország, Németország és Belgium még meggondolja magát.
Donald Rumsfeld védelmi miniszter a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak leszögezte: az USA Irak-politikájának egyik alapvető célja Szaddám Huszein elmozdítása, vagyis a hatalomváltás. Képtelenségnek minősítette azokat az állításokat, hogy az amerikai politikát az olaj mozgatná, vagy hogy az Egyesült Államok vallásháborút akarna indítani a muzulmán világ ellen. Utalt arra, hogy a közelmúltban Washington olyan iszlám országoknak sietett segítségére, mint Kuvait, Bosznia vagy Afganisztán. Rumsfeld azt fejtegette, a megelőző háború nem új dolog, egy országnak, ha valamelyik szomszédja támadásra készül ellene, természetes törekvése, hogy saját területén kívül állítsa meg az agressziót. Ez történt Afganisztánban is, amely nem támadta meg az Egyesült Államokat, de az al-Kaida terrorszervezetet mégis afgán területen kellett megtámadni, hogy meg lehessen állítani.
Érdekes véleményt fogalmazott meg Göran Persson svéd miniszterelnök, aki igen veszélyesnek tartja az iraki válságban kialakult helyzetet, s úgy ítéli meg, hogy azt többen – köztük egyrészt az USA, másrészt Német- és Franciaország is – saját érdekeiktől vezérelve kezelik. (m, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.