Kisebbségben vannak a függetlenségpárti katalánok

katalánok
BARCELONA |

Nem szereznék meg a kormányzóképes parlamenti többséget a három hét múlva esedékes katalán választásokon a függetlenségi pártok – állapította meg a spanyol társadalomkutató központ (CIS) felmérése.

A november 23-a és 27-e között Katalóniában, háromezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatás szerint a választásokat az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középutas párt nyerheti meg a szavazatok 22,5 százalékával.
 
Második helyen a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) végezhet 20,8 százalékos támogatottsággal. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű függetlenségi formáció 16,9 százalékkal a harmadik lehet, ha a felmérés eredményei beigazolódnak.
 
Negyedikként kerülhet a törvényhozásba a Katalán Szocialista Párt (PSC) 16 százalékkal, majd a baloldali Katalónia közösen (Catalunya en común) következik 8,6 százalékkal, és őt követi a függetlenségi Népi Egység (CUP) nevű párt 6,7 százalékkal.
 
A pártok versenyében az utolsó helyen végezhet a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP), amely a voksok 5,8 százalékát kaphatja meg.
 
A választásokon külön induló, a katalán függetlenséget támogató pártok a közvélemény-kutatás szerint összesen a szavazatok 44,4 százalékát szerezhetik meg, ami 66–67 mandátumot jelent a 135 fős parlamentben. A kormányzóképes többséghez 68 képviselőhely megszerzése szükséges.
 
A kutatás szerint a függetlenséget és az arról szóló népszavazást is ellenző Ciudadanos, PSC és PP összesen 44,3 százalékos támogatottságra számíthat, ez 59-60 képviselői helyre lehet elég.
 
Mindez azt is jelenti, hogy egyik erő sem lesz képes kormányt alakítani Katalóniában, ha a választásokon ilyen eredmény születik.
 
A mérleg nyelve a baloldali Katalónia közösen nevű párt lehet, amely ugyan elutasítja az autonóm közösség függetlenné válását, de támogatja, hogy a kérdésről tartsanak népszavazást.
 
A CIS felmérése rendkívül magas, 84,6 százalékos választási részvételt jósol. A legutóbbi, két évvel ezelőtti helyi parlamenti választásokon a jogosultak 75 százaléka szavazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?