Kínában megindult százmilliók vándorlása

Peking |

<p>Kínában idén is százmilliók kelnek útra a közelgő holdújév, a tavaszünnep alkalmából; a közlekedést felügyelő hivatalok a következő 40 napban összesen több mint 2,5 milliárd utazásra számítanak.</p>

Aki csak teheti, hazamegy a legnagyobb kínai ünnepre, a szabadság idején felkeresi családtagjait, kirándul. A legtöbb utast várhatóan a buszok fogják szállítani, becslések szerint közel 2,3 milliárd távolsági buszjegyet fognak vásárolni, a hajók pedig 32 millió utat fognak lebonyolítani.

A január 30. és március 10. közötti időszakban megközelítően 29 millió ember száll repülőre, ami azt jelenti, hogy a légi közlekedés forgalma 12 százalékkal nő az egy évvel korábbi ünnepi időszakhoz képest.

Számítások szerint az idén közel 10 százalékkal többen fognak vonatra ülni, mint tavaly ilyenkor. Számuk 210 millió körül lesz, ami napi több mint 5,2 millió utast jelent. Csak a dél-kínai Kuangcsou (Guangzhou) várost, amelynek környékén különösen sok vándormunkást foglalkoztatnak, két és fél milliót meghaladó számban tervezik vasúton elhagyni.

A vasúti közlekedést érintő - most először alkalmazott - szabályok szerint a jegyeket névre szólóan állítják ki és a felszállás előtt mindenkinek érvényes okmánnyal igazolnia kell személyazonosságát. Az új szabály igyekszik a feketepiacot korlátozni, az ilyen tájt nagy mennyiségben jegyeket felvásárló és azokat busás haszonnal értékesítő üzéreket lehetetlenné tenni.

A pekingi vasúti rendőrség január 10. óta 172 jegyüzért és 47 tolvajt fogott el a pályaudvarok környékén. A legforgalmasabbnak ígérkező időszakokban a főváros négy pályaudvarára 6000 rendőrt és 1200 rendőrhallgatót, önkéntest, illetve biztonsági őrt fognak kivezényelni.

A vasútállomásokon az idén a szokásosnál is nagyobb torlódásokra lehet számítani, ami miatt korábban a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy egyes helyeken "a rend fenntartása érdekében" eltekintenek majd az igazoltatásról. Ezt az érintett hatóságok cáfolták, és megerősítették, hogy mindenütt gondoskodni fognak arról, hogy az emberek biztonságban és zökkenőmentesen jussanak el céljukhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?