Kínában a három évnél idősebb gyerekek beoltására készülnek a Sinovac vakcinájával

Sinovac

Kínában a három évnél idősebb gyerekek beoltására készülnek a Sinovac oltásával – közölte kedden az AFP hírügynökséggel a kínai gyógyszergyár szóvivője. Ezzel Kína lesz az első a világon, ahol kisgyerekek is oltást kapnak a világjárványt okozó vírus ellen.

Kínában – ahonnan 2019 végén elindult a világjárványt okozó újfajta koronavírus – az idén májusban gyakorlatilag megfékezték a járványt. Eddig mintegy nyolcszázmillió adag vakcinát adtak be, de csak a 18 éven felettieknek. Azt tervezik, hogy az év végéig beoltják a lakosság legalább hetven százalékát, vagyis közel egymilliárd embert, felnőtteket és gyerekeket egyaránt.

Ezzel összefüggésben mondta a Sinovac szóvivője, hogy az illetékes hatóságok a minap hagyták jóvá a vállalat oltásának alkalmazását a három és tizenhét év közötti gyerekek esetében is. Nem részletezte, hogy a kétdózisú oltás első adagját mikor kezdik beadni a gyerekeknek, a menetrend meghatározása az egészségügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.

A Sinovac laboratóriuma befejezte a klinikai kísérleteket a vakcinával mind a felnőttek, mint a gyerekek esetében, és az eredményeket közzéteszik a The Lancet brit orvosi szaklapban – tette hozzá.

A Sinovacon kívül Kínában engedélyezett a Sinopharm gyógyszergyár kétdózisú, illetve Cansino Biologics egyadagos oltása felnőttek számára, de ezek a vállalatok is elkezdték a klinikai teszteket a gyerekeknek beadandó oltásaikkal.

Vasárnap az egészségügyi minisztérium egyik illetékese azt mondta, hogy összességében húsz kínai kísérleti vakcinával folynak klinikai kísérleteket az országban. A Sinovac és a Sinopharm felnőtteknek szánt oltását már engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WTO) is, és a világ számos országában forgalomban vannak.

Az Európai Unióban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a Pfizer/BioNTech oltását engedélyezték tizenkét évesnél idősebb gyerekek esetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?