Kína egészségügyi szakértőket küldött Kim Dzsong Unhoz

Kim Dzsong Un

Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba - számolt be a Reuters hírügynökség szombaton bennfentesekre hivatkozva, miután az elmúlt napokban szárnyra kapott hírek szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető komoly szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota.

A források elmondták, hogy a küldöttség - amelyet a Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegének egyik magas rangú tagja vezetett - csütörtökön indult útnak Pekingből. Kína Észak-Korea legfőbb szövetségese és legfontosabb külkereskedelmi partnere.

Az értesülést hivatalos körök egyelőre nem erősítették meg. A Reuters jelezte: nem sikerült pontosan megtudnia, miért utazott a delegáció Észak-Koreába.

A hírügynökség pénteken arról tájékoztatott, hogy egy dél-koreai forrás szerint Kim életben van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt. Dél-koreai tisztségviselők cáfolták a betegségről szóló médiaértesüléseket, és hangsúlyozták, hogy nem bukkantak olyan szokatlan tevékenységre Észak-Koreában, amely alátámaszthatná a híreket.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotát illető találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott az Észak-Koreában a legnagyobb ünnep.

A hét elején az amerikai és a dél-koreai média is megszellőztette, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át. A CNN amerikai hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban. Az észak-koreai állami média körülbelül két hete nem cikkezett Kimről.

Az észak-koreai vezető 2014-ben több mint egy hónapra eltűnt, és az észak-koreai állami televízióban később bicegve jelent meg. Kim erős dohányos, túlsúlyos, és családjában gyakoriak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Apja, Kim Dzsong Il 2008-ban szélütést kapott, és kínai, illetve francia orvosok is részt vettek kezelésében. Kim Dzsong Il 2011-ben szívinfarktusban vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?