Kim Dzsong Un: "Semmi és senki nem éli túl ezt a támadást"

Phenjan |

<p>Dél-koreai állások, katonai létesítmények és a szöuli kormány elleni támadást szimulált tüzérségi gyakorlatán az észak-koreai hadsereg - jelentette pénteken a helyi állami média.</p>

A világtól elszigetelt kommunista állam élén álló Kim Dzsong Un csütörtökön maga irányította a harci műveleteket, és a látottak alapján elégedettnek mutatkozott. "Semmi és senki nem éli túl ezt a támadást" - idézte szavait a KCNA észak-koreai hírügynökség. Hozzátette: háború esetén "olyan halálos csapás éri majd a dél-koreai biztonsági erőket, hogy már az elején megtörik ellenállási szándékuk". Kim a tüzérségi gyakorlatokat az új évre való harci és politikai felkészülés kezdetének nevezte. Észak-Koreában nem ritka, hogy a hadsereg dél-koreai állások megsemmisítését gyakorolja.

Dél-Korea szerint a hadgyakorlat Phenjan válasza az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai határozatára, amelyet a világszervezet a szeptemberi észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt fogadott el, s mely újabb büntetőintézkedésekkel sújtja Észak-Koreát.

Az észak-koreai külügyminisztérium csütörtöki nyilatkozatában visszautasította az újabb ENSZ-szankciókat, és a védelmi intézkedések fokozását helyezte kilátásba. A mostani büntetőintézkedések becslések szerint akár egynegyedével is csökkenthetik Észak-Korea exportbevételeit, a többi között az ország egyik fő bevételi forrásának számító szén eladásának jelentős korlátozásán keresztül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?