Kim Dzsong Un hatalma szilárd Észak-Koreában

Sanghaj |

<p>Kim Dzsong Un hatalma szilárd, amit a negyvennapi &quot;távolléte&quot; alatti rend és visszatérte is jól mintáz - írják a kínai állami lapok az észak-koreai vezető hathetes eltűnését követően.</p>

A Global Times cikke szerint mind a Kim egészségét, mind pedig a belső hatalmi harcokat illető találgatások alaptalannak bizonyultak. Kim negyven nap kihagyás után kedden jelent meg először a nyilvánosság előtt, s bár botra támaszkodott, egészségesnek, jó kedélyűnek tűnt a televízió riportja alapján. A vezető távolmaradása miatt a színfalak mögötti politikai csatározásokat, de egy katonai puccs lehetőségét is felvetették, az viszont, hogy Kim a legfelsőbb vezetés több tagjával együtt mutatkozott, cáfolja ezeket a találgatásokat - így a Global Times.

A lap által megkérdezett szakértők szerint a vezető megjelenése éppen ezeknek a pletykáknak szándékozott véget vetni, de a Kim egészségéről szóló híradások és sérülten való fellépése a lakosság szimpátiájának megszerzését is célozza, ami pedig a Kim elődjeiétől eltérő vezetői hozzáállásáról ad tanúbizonyságot. Kim színre lépése erős hatalmának jele és Északkelet-Ázsia régiós biztonságához is hozzájárul majd - írja a lap.

A Hszinhua hírügynökség több cikket is közölt a vezető megjelenésével kapcsolatban. Az egyikben azt emeli ki, hogy az országban Kim nélkül is rendben zajlottak a hivatalos események, amelyeket Kim "sakkjátékszerűen" előre eltervezett. Távol maradt a parlament ülésszakától, a nemzeti ünnepi megemlékezésektől, eközben külügyminisztere, Ri Szu Jong 15 év szünet után ellátogatott az Egyesült Államokba, részt vett az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán is, október elején pedig Oroszországban tett látogatást, ahonnan 50 ezer tonna élelmiszersegélyt kapott országának.

Az országot vezető Koreai Munkapárt külügyekért felelős titkára, Kang Szok Ju eközben négy európai országba és Mongóliába is ellátogatott, vagyis Phenjan "minden fronton támad" - fogalmaz a Hszinhua. Észak- és Dél-Korea magas szintű katonai képviselői október közepén találkoztak, hét év után újraindítva a felek közti legmagasabb szintű párbeszédet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?