Kilencvenen szabadultak ki a Boko Haram fogságából Nigériában

Abuja |

<p>Kilencven embert, köztük számos nőt és gyereket szabadított ki a Boko Haram terrorszervezet fogságából a napokban a nigériai hadsereg - közölte a katonaság szóvivője.</p>

Az észak-nigériai Gwoza körzetben két falu lakói közül 23 férfit, 33 nőt és 34 gyereket mentettek meg. Az akció még csütörtökön történt, a hadsereg péntek este számolt be róla.  A hadsereg emellett újra megnyitott egy iskolát, amelyet a terrorista szervezettel folytatott harcok miatt kellett bezárni. Az oktatás katonák védelme mellett folytatódik. A közleményben kiemelték az iskola újranyitásának jelentőségét, mivel a Boko Haram éppen a nyugati típusú oktatás ellen küzd és az iszlámon alapuló, szélsőséges tanításokat hirdet. A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása. A szélsőségesek 2009-ben kirobbantott lázadása óta több mint 15 ezer ember vesztette életét, és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint már 2,1 millióan váltak menekültté saját hazájukban. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a Nigériában és a környező országokban menekültté vált gyerekek száma eléri az 1,4 milliót.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?