Kiadták az európai elfogatóparancsot a leváltott katalán elnök ellen

Madrid |

<p>A spanyol központi büntető bíróság kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja ellen - jelentették be pénteken hivatalosan Madridban.</p>

Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította Puigdemont és a többiek kérését, hogy videón keresztül tehessenek vallomást a bíróságon. Őt és politikus társait a bírónő csütörtökre beidézte kihallgatásra, de nem jelentek meg, ezért kéri a letartóztatásukat és kiadatásukat.

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak hétfő óta. A négy másik érintett: Antoni Comín (egészségügy), Clara Ponsatí (oktatás), Lluís Puig (kultúra) és Meritxell Serret (mezőgazdaság).

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. A spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön már előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját. 

Amint a parancs megérkezik a belga hatóságokhoz, a La Libre Belgique belga napilap szerint  az iratot lefordítás után továbbítani fogják a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.

A belga hatóságoknak három hónapjuk van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolorszába, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?