Kétszáznál több halott

Teherán. Több mint kétszáz ember meghalt, 350 pedig megsérült tegnap reggel Irán északkeleti részén egy ként, benzint és műtrágyát szállító vonaton történt nagy erejű robbanásban.

A szerelvény 17 vagonjában ként, hatban benzint, hétben trágyát, tízben pedig gyapotot szállítottTASR/AP-reprofelvételTeherán. Több mint kétszáz ember meghalt, 350 pedig megsérült tegnap reggel Irán északkeleti részén egy ként, benzint és műtrágyát szállító vonaton történt nagy erejű robbanásban. A halottak között számos tűzoltó van, akik a vonatot pusztító lángokkal küzdöttek Neisápur közelében egy pályaudvaron, amikor a robbanás bekövetkezett. A robbanás olyan erejű volt, hogy súlyos károkat okozott öt környező faluban; az áldozatok többsége a hatóságok szerint e településekről való. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a katasztrófát. Egyes jelentések szerint a vonat kisiklott, és elképzelhető, hogy ez összefügg azzal a Richter-skála szerint 3,6-es erősségű földrengéssel, amelyet a teheráni geofizikai intézet éppen a szerencsétlenség körzetében és időpontja táján jelzett. Az iráni állami televízió először két vonat összeütközéséről számolt be. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?