Két hétig vizsgálták az Oroszlánkirályt Magyarországon, hogy az megkérdőjelezi-e a hagyományos nemi szerepeket

sf

Csipkerózsika, Mulan és a Pumukli is vizsgálat alá kerültek.

Magyarországon nyáron fogadták el azt a törvényt, amely szerint tilos a 18 éven aluliak számára pornográf, illetve a szexualitást öncélúan ábrázoló tartalmakat bemutatni, emellett tilos megjeleníteni, illetve „népszerűsíteni” „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást”. Amennyiben valaki az előbbieket megsértő tartalomra lel, akkor azokat a kormányhivatalnál jelentheti – írja a 444.

A lap az rtl.hu alapján számolt be arról, hogy fél év alatt így 130 panasz érkezett a médiahatósághoz, köztük valaki – valószínűleg gúnyolódásból – az Oroszlánkirályt, Csipkerózsikát, Mulant és Pumuklit is bemószerolta azzal, hogy megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket.

Kéthetes vizsgálódás után végül arra jutottak, hogy a beadvány nem elég alapos. Ezért a klasszikus mesék egyelőre megúszták, de a Pest Megyei Kormányhivatal korábban már szabott ki büntetést, mikor a Micsoda család!  szivárványcsaládokról szóló könyv forgalmazóját 250 ezer forintra bírságolta.

(br, 444, rtl.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?