Két elektor a választók akarata ellenére is Trumpra szavazna

Washington |

<p>Egy amerikai szövetségi bíró elutasította a középnyugati Colorado államban két elektor kérvényét annak a törvénynek a hatályon kívül helyezéséről, amely alapján az elektoroknak az államban győzelmet arató elnökjelöltre kell adniuk voksukat az elektori kollégium szavazásakor.&nbsp;</p>

Coloradóban az elektori kollégium voksait Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt nyerte el, de a kilencből két elektor úgy gondolta, hogy a Clintonra leadott szavazat az alkotmányt létrehozó alapító atyák szándéka elleni lenne, és ezért inkább Donald Trump republikánus jelöltre szavazna.

Wiley Daniel bíró azonban elutasította kérvényüket, azzal érvelve, hogy ez sértené a coloradói szavazópolgárok jogát a szabad választásra, és veszélybe sodorná a békés hatalomátadás folyamatát is. A két elektort képviselő ügyvéd, Jason Wesoky közölte: a fellebbviteli bírósághoz fordulnak annak érdekében, hogy oldják fel a törvényi kötelezettséget. 

A két elektor jelezte, hogy esetleg nem is Trumpra szavazna, hanem megpróbálna maga mellé állítani más elektorokat annak érdekében, hogy egy másik republikánus politikust szavazzanak meg elnöknek. Wesoky azzal is érvelt, hogy a novemberi választásokon az állampolgárok nem az elnök személyére voksoltak, hanem az elektorokra, és az elektorok számára biztosítani kellene, hogy lelkiismeretük szerint voksolhassanak. 

Donald Trump egyik ügyvédje szintén hétfőn jogi nyilatkozatot nyújtott be a coloradói bíróságon, és ebben azzal érvel, hogy az állam vonatkozó törvényének megváltoztatása beláthatatlan következményekkel járna. "Ez nagyon komoly dolog. Ha az elektor szabadon, kötöttség nélkül voksol az elektori kollégiumban, azzal a választópolgár döntését veszi semmibe" - írta érvelésében Christopher Murray ügyvéd. 

Elemzők rámutatnak: a coloradói törvény megváltoztatása precedenst jelentene, és más államok egyes elektorait is változtatásra biztatná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?