Kertész Imre szerint Budapest balkanizálódott

Berlin |

<p>"Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak" -  jelentette ki a Die Welt  című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre.</p>

A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én - a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján - tölti be 80. életévét.
    Az újság a többi között arról faggatta a  német fővárosban élő írót, hogy berlininek  vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: "Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam.  Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik."
    Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi nyűgözi le őt annyira Berlinben, Kertész két dolgot emelt ki. Berlin a világ zenei központja - jelentette ki, hangoztatva: ez az egyik döntő oka annak, hogy immár nyolc éve Berlinben él. "Mikor még Budapesten  laktam,  kis tranzisztoros rádiómmal mindig a fürdőszobába kellett mennem, amikor zenét akartam hallgatni, ugyanis csak ott volt jó a vétel." Másik okként az író a német főváros békés, urbánus légkörét említette. "Az emberek barátságosak egymás iránt, barátságosak irántam, az első pillanattól ezt éltem meg, és ez a mai napig így maradt" - fogalmazott.
    A Die Welt újságírója, Tilman Krause feltette a kérdést, hogy Budapest mindezzel nem tud lépést tartani? Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt.
    Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte.  "Ez azonban csak a látszat volt" - tette hozzá Kertész, utalva arra, hogy éppen most töltött tíz napot Budapesten. "Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek" - jelentette ki.
    A Die Welt újságírója emlékeztette Kertészt arra, hogy Budapesten született, ott töltötte gyermekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való kiszabadulása után is oda tért vissza. "Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?" -  kérdezte az írót.
    "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz" - jelentette ki válaszában Kertész. "Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam" - hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette.
    Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert - mint fogalmazott - át kellett élnie és át tudta élni a XX. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban.  "De nem holokauszt-irodalmat írtam, hanem regényeket" - tette hozzá, utalva arra, hogy hivatásos írónak tekinti magát.
    Egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette: a zsidók megkísérelt megsemmisítését, a XX. század faji antiszemitizmusát nem szabad elszigetelten tekinteni. Azt a korszak nagy tapasztalatával összefüggésben kell szemlélni, és ez a tapasztalat a totalitarizmus. És a totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. "És egy olyan országon, mint Magyarország, ezen kívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg" - fogalmazott a Die Weltnek nyilatkozva Kertész Imre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?