Washington. John Kerry nyerte az elnökválasztás első televíziós vitáját a villámfelmérések szerint s így vélekedtek a nagy tévéhálózatok kommentátorai is. A Gallup intézet telefonos felmérésének adatai: az amerikaiak 53 százaléka a Kerryt találta jobbnak, míg George Bush elnökről csak 37 százalék vélekedett így.
Kerry fölényesen nyerte az első tévécsatát
Kerry felrótta Bushnak, hogy Irak a terrorizmus elleni háborúnak a közelében sem volt, amíg meg nem támadta az országot. Az elnök úgy rohant háborúba, hogy levette a szemét a fő ellenségről, az al-Kaidáról és vezéréről, Oszama bin Ladenről, akit az afganisztáni Tora-Bora hegységben hagyott megszökni. Az elnök a háború utáni rendezés reális terve és szövetségesek nélkül támadta meg Irakot, aminek következtében ma mind a veszteségeknek, mind a költségeknek a 90 százalékát az USA viseli. Felrótta, hogy Bush Irakba tízszer annyi amerikai katonát küldött, mint Afganisztánba, ahol pedig bin Laden rejtőzködik. „Szaddám Huszein talán tízszer fontosabb volt, mint Oszama bin Laden?” – kérdezte a szenátor, megjegyezve, hogy az előbbi volt, aki megtámadta Amerikát. Kerry Irak megtámadását ahhoz hasonlította, mintha a II. világháborúban Franklin D. Roosevelt elnök a Pearl Harbor elleni japán támadásra válaszul Mexikót rohanta volna le.
Bush elnök hevesen védte az iraki háborút, amelyet szükségesnek nevezett mind a terrorizmus elleni harc, mind pedig a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása végett. Leszögezte, hogy nem hajlandó mesterséges időpontot kijelölni az amerikai csapatok távozására. Küldetésük akkor fejeződik be, ha megtartották a választásokat, megteremtették a stabilitást és az amerikai tábornokok John Negroponte bagdadi amerikai nagykövettel együtt jelentik neki, hogy az irakiak képesek megvédeni magukat a terroristákkal szemben. Azzal vádolta Kerryt, hogy az iraki háború kérdésében állandóan változtatta álláspontját. Vitatta, hogy ellenfele több szövetségest tudna szerezni, hiszen maga mondta, az iraki háború rossz háború, amelyet rossz helyen és rossz időben indítottak. Hangsúlyozta, hogy a világ ma jobb lett Szaddám nélkül. Elvetette Kerrynek azt az érvét, hogy fegyverzet-ellenőrzést folytatni kellett volna, mivel az iraki diktátor már amúgy is a sarokba volt szorítva. Bush szerint Szaddám ma sokkal veszélyesebb lenne, ha hatalmon hagyták volna.
Az atomfegyverek elterjedésének a veszélyéről szólva Kerry felrótta, a jelenlegi ütem mellett még legalább harminc év kell az egykori szovjet arzenál felszámolásához, miközben Észak-Koreának már van atomfegyvere és Irán pedig közel áll ahhoz, hogy ilyen fegyvert gyártson. Kerry a vitában elismerte, a kampány során követett el hibát abban, ahogy a háborúról beszélt. Az elnök viszont abban hibázott, hogy megtámadta Irakot. „Melyik a súlyosabb hiba?” – kérdezte. Egyetértettek abban, az USA-nak joga van arra, hogy fenyegetettség esetén megelőző csapásokhoz folyamodjon. Bush elismerően szólt Putyin orosz elnökről, akit szilárd szövetségesnek nevezett a terrorizmus elleni harcban. „Jóban vagyok Vlagyimirral” – tette hozzá. Kerry úgy ítélte meg, hogy az utóbbi idők orosz intézkedései túlmennek a terrorizmus elleni harc szükségletein. „Fontos a jó kapcsolat, de mindig harcolni kell a demokráciáért” – hangoztatta.
A két jelölt zárszavában egyaránt erős Amerikát ígért a választóknak, és a szavazataikat kérte. „Tragédia lenne, ha az USA a gyengeséget választaná: az én elnökségem alatt ez nem történik majd meg. Támadásban maradunk, ott csapunk le a terroristákra, ahol vannak. ĺgy előzzük meg, hogy ismét saját területünkön támadhassanak meg” – hangoztatta Bush.
„A jövő a szabadságé, nem a félelemé” – mondta Kerry. Ő azt ígérte, hogy elnöksége alatt az USA odahaza erősebb lesz, a világban jobban fogják tisztelni, s így a megérdemelt vezető szerephez jut.
Két további vitára kerül még sor a november 2-i választások előtt, október 8-án, illetve október 13-án.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.