Keresztény áldozatok

Iszlámábád/Vatikánváros. Ismeretlen fegyveresek tegnap megöltek 16 keresztényt és több tucatot megsebesítettek egy templomban a közép-pakisztáni Bahávalpurban. A terrorakciót Musarraf elnök és II. János Pál pápa is elítélte.

Pakisztánban rendőrök őrzik – mint a Ravalpindiben készült felvétel is bizonyítja – a keresztény templomokat. Bahávalpurban ez sem segített. ČTK/AP-felvételA hat álarcos támadó motorkerékpáron érkezett a templomhoz, ahol – mint egy szemtanú elmondta – táskáikból Kalasnyikov gépkarabélyokat rántottak elő és lelőtték az épület elé kirendelt, mindazonáltal alvó két rendőrt. Ezt követően négy fegyveres behatolt a szentélybe és vaktában lövöldözni kezdett. Két társuk pedig a templom előtt állt lesben, hogy lelőjék azokat, akiknek esetleg sikerült volna kimenekülniük az épületből. A pakisztáni rendőrség szerint a templomban legalább száz ember tartózkodott a támadás idején. A fegyveresek legkevesebb 16 személyt megöltek – nőket is –, több tucat személyt pedig megsebesítettek. A támadók kiléte egyelőre ismeretlen. A lövöldözésért még senki nem vállalta magára a felelősséget, az AP által idézett titkosszolgálati források mindazonáltal egy betiltott iszlám szervezetet gyanítanak a háttérben.

Pervez Musarraf pakisztáni elnök tegnap elítélte a terrortámadást. „Ennek az akciónak az a célja, hogy megossza Pakisztánt, ahol keresztények és muzulmánok mindig békében éltek, egymást kölcsönösen tisztelve” – hangsúlyozta, s egyben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Időközben Bahávalpurban a Szent Domokos templomnál mintegy 2000 ember gyűlt össze, az áldozatok holttestei egyelőre a templomban maradtak. Az AFP helyszíni tudósítója szerint jelentős rendőri erőket mozgósítottak a negyedben a rend fenntartására. Keresztények ellen ez volt az első támadás a térségben, amely inkább rivális muzulmán szélsőségesek összecsapásainak színtere volt az elmúlt években. A keresztény felekezetűek a 120 milliós pakisztáni lakosság 1 százalékát teszik ki. A szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadások után a keresztények attól tartottak, hogy támadások célpontjai lehetnek, ha az afganisztáni légicsapások miatti tiltakozások során zavargások törnek ki a muzulmán többségű országban. A terrortámadások után Pakisztánban ezért rendőröket vezényeltek ki a keresztény templomok védelmére – emlékeztetett a Reuters.

II. János Pál pápa tegnap határozottan elítélte a mészárlást. A szentatya Alessandro d’Errico pakisztáni apostoli nunciusnak küldött táviratában „újabb tragikus cselekedetnek, a vallási gyűlölködés újabb tragikus megnyilvánulásának” minősítette a merényletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?