Kényes kérdések

Brüsszel. Az Európai Unió külügyminiszterei mai luxemburgi tanácsülésükön ismét előveszik a bővítésről folyó tárgyalások mezőgazdasági fejezetében képviselendő közös álláspont kidolgozását, amelyben egy héttel korábban nem tudtak megegyezésre jutni.

Brüsszel. Az Európai Unió külügyminiszterei mai luxemburgi tanácsülésükön ismét előveszik a bővítésről folyó tárgyalások mezőgazdasági fejezetében képviselendő közös álláspont kidolgozását, amelyben egy héttel korábban nem tudtak megegyezésre jutni. Az EU tárgyalási álláspontjának legkényesebb eleme a leendő új tagok mezőgazdáinak nyújtandó közvetlen támogatás, amit Németország és Hollandia továbbra is ellenez. A spanyol elnökség szeretné a most záruló fél évben elérni a megállapodást ebben a kényes kérdésben, mert egyébként nehéz lesz befejezni a csatlakozási tárgyalásokat a legjobban haladó országokkal, köztük Magyarországgal a tervezett időre, az év végéig.

A szervezeti reformok keretében a spanyol elnökség a csúcsértekezletek és a miniszteri tanácsülések jelentős felülvizsgálatára tesz javaslatokat. Az évenként négy csúcsot eszerint egynaposra rövidítenék, a miniszteri tanácsokon részt vevő diplomaták, tanácsadók számát megnyirbálnák, a külügyminiszteri tanácsot kettéválasztanák egy összehangoló, szervező és egy külpolitikai tanácsra. Végezetül a spanyol elnökség szeretne megállapodást elérni arról, hogy a Tizenötök közösen, később megállapítandó nemzeti tehervállalásokkal finanszírozzák az EU leendő közös válságkezelő katonai akcióit.

Közben a belga kormány szűkebb kabintejének megszületett a döntés: az Európai Unió csúcsértekezleteinek leendő állandó színhelye 2004-től a belga főváros európai negyedében a miniszteri tanácsok épülete mellett a Résidence Palace-ban lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?