Kényelmetlen a sajtó

Betlehem/Jeruzsálem. Izraeli katonák 17 külföldi, illetve palesztin újságíró igazolványát vették el tegnap a betlehemi Születés templománál. Az újságírók között vannak többek között a Reuters, az AP, az AFP, a BBC és más nemzetközi médiaszervezetek munkatársai is.

Betlehem/Jeruzsálem. Izraeli katonák 17 külföldi, illetve palesztin újságíró igazolványát vették el tegnap a betlehemi Születés templománál. Az újságírók között vannak többek között a Reuters, az AP, az AFP, a BBC és más nemzetközi médiaszervezetek munkatársai is. A sajtósok a Születés templománál kialakult ostromállapotról akartak tudósítani, de amikor a tér felé közeledtek, izraeli katonák megállították és az izraeli hatóságok által hitelesített igazolványaik átadására szólították fel őket. ĺgéretük szerint a papírok megvizsgálása után vissza kellett volna juttatniuk azokat tulajdonosaiknak, de a közeli hotelben várakozó újságírók hiába vártak erre.

Ariel Saron izraeli kormányfő bejelentette, hogy lezárult az izraeli hadsereg ciszjordániai hadműveletének első szakasza. Hozzátette: bár eddig is jelentős eredményeket értek el a katonai akciókkal, a terrorizmus elleni hadművelet folytatódik, de a módszerek a jövőben mások lesznek. Azt is kijelentette, hogy soha nem számolják fel a zsidó telepeket és a kabinet nem is hajlandó erről vitát kezdeni a jövő év októberében esedékes választások előtt. A miniszterelnök a hadsereg rádiójának nyilatkozva közölte: az izraeli hatóságok bojkottálni fogják Terje Roed Larsent, az ENSZ közel-keleti különmegbízottját, s felszólította kormányának tagjait is, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot a diplomatával. Saron ezt azzal indokolta, hogy a diplomata elítélte Izrael dzseníni akcióját.

Izraeli katonákkal vívott tűzpárbajban három palesztin vesztette életét tegnap hajnalban a Gázai övezetben. A Betlehem melletti Deisé menekülttáborban, a Hebrontól délre fekvő Jattában és a Jeruzsálemtől északra található Hizmeh városában az izraeli hadsereg öszszesen tizennyolc palesztint tartóztatott le. Az őrizetbe vett személyeket terrorakciókban való részvétellel gyanúsítják. (m, n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?