Kedden összeül az ENSZ BT Líbia ügyében

Los Angeles |

<p>Kedden összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a líbiai helyzetet - jelentette be hétfőn Los Angelesben Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára.</p>

Közölte azt is: beszélt Moammer Kadhafi líbiai vezetővel, akitől visszafogottságot kért.

"Azt kértem tőle, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben az emberi jogokat, a vélemény- és szólásszabadságot" - mondta a főtitkár újságíróknak, hozzáfűzve, hogy a beszélgetés negyven percig tartott. Újságírói kérdésre válaszolva Ban Ki Mun azt is közölte, hogy felszólította Kadhafit: vessen véget a tüntetők elleni erőszaknak.
A főtitkár közlése szerint a BT rendkívüli ülésének összehívását Líbia ENSZ-nagykövetének helyettese kérte, és a testület kedden reggel összeül.

Példátlan tiltakozási és tüntetési hullám borította el Líbiát, amelynek vezetője, Moammer Kadhafi több mint 41 éve áll a hatalom élén.

Február 15/16. - A keddről szerdára virradó éjjel a rendőrség feloszlatott egy ülősztrájkot az ország második legnagyobb városában, Bengáziban. Az ellenzék fellegvárának számító, a fővárostól mintegy ezer kilométerre keletre fekvő városban 38-an sebesültek meg az oszlatásban. Tripolitól mintegy 1200 kilométerre keletre, Al-Baida városban két tüntetőt öltek meg a biztonsági erők.

Február 17., csütörtök - Bengáziban hat, Al-Baidában két ember vesztette életét a tüntetők és a rendfenntartó erők heves összecsapásaiban. A közösségi oldalak közül a Facebookon olyan felhívások jelentek meg, hogy csütörtök legyen "a harag napja" a rendszer ellen. Tripolitól 145 kilométerre délnyugatra, Zejten városban több embert letartóztattak, rendőrőrsöket és egy közintézményt felgyújtottak.

Február 18., péntek - Orvosi források közlése szerint tizennégy ember életét oltotta ki az erőszak Bengáziban, ahol felgyújtották a rádió székházát. Al-Baidában a tüntetők elkaptak és felakasztottak két rendőrt, akik részt vettek a tömegoszlatásban. Az internetszolgáltatás akadozni kezdett, a Facebook elérhetetlenné vált.

Szerdától Tripoliban rendszerellenes és a rendszert támogató tüntetések is voltak. Kadhafi éjszaka rövid időre megjelent hívei között.

Február 19., szombat - Bengáziban 12 embert lőttek le katonák, amikor a tüntetők megostromoltak egy laktanyát. Véres összecsapások robbantak ki Miszuráta városban, a fővárostól 200 kilométerre keletre. Szemtanúk beszámolója szerint afrikai zsoldosok támogatták a rendfenntartó erőket, és célzás nélkül lőttek a tömegre.

Február 20., vasárnap - Heves harcok dúlnak több városban, elsősorban Bengáziban, ahol a tüntetések szervezői szerint a biztonsági erők vérfürdőt rendeztek. Helyi lakosok beszámolója szerint a katonák nehézfegyverekkel tüzeltek. Az erőszakhullám estére elérte Tripolit, ahol tüntetők feldúlták az al-Dzsamáhiríja tévé és az as-Sabábíja közszolgálati rádió épületét, valamint felgyújtottak egy sor állami intézményt.

Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető második legidősebb fia televíziós beszédében elismerte, hogy vérontás fenyeget, az ország a polgárháború szélére sodródott. Azt ígérte, hogy összehívják a parlamentet. Az ülésén reformok megvalósításáról, valamint egy alkotmány-előkészítő bizottság létrehozásáról lesz szó.

Február 21., hétfő - A líbiai légierő este Tripoliban éles lőszerrel tüzet nyitott kormányellenes tüntetőkre. A tiltakozók napközben számos középületet felgyújtottak, így rendőrőrsöket, a forradalmi bizottságok helyi irodáit több negyedben, még a központi Zöld tér közelében is, ahol a kormányt támogató és a rendszer politikáját ellenzők összecsaptak. Reggel lángolt az Általános Népi Kongresszus (parlament) épülete is.

A tüntetők elleni túlzott erőszak alkalmazása miatti tiltakozásul lemondott az ország igazságügyi minisztere, Mohamed Baju. Evakuálta Líbiából nyugati alkalmazottjai egy részét több európai olaj- és gázipari társaság, és a brit diplomaták családtagjai is elutaznak az észak-afrikai országból.

A líbiai tüntetők elleni erőszak azonnali beszüntetésére szólítottak fel az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei Brüsszelben kiadott közös állásfoglalásukban. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szóvivője útján az erőszakos cselekmények azonnali beszüntetését követelte.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet adatai szerint hétfő reggelig legalább 233 ember vesztette életét, közülük hatvanan Bengáziban. Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) nevű, párizsi székhelyű nem kormányzati szervezet, amely információit líbiai emberi jogi szervezek tájékoztatásából meríti, 300 és 400 közé tette a halottak számát. Több város, köztük Bengázi, Tobruk, Miszuráta, Homsz, Tarhuna, Zejten, Závja és Zavára, a tüntetők kezére került, miután a hadsereg egységei dezertáltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?