Kedden is folytatódott a rakétaháború Izrael és a gázai terrorszervezetek között, reggelig legalább 250 rakétát lőttek Izrael felé a Gázai övezetből – jelentette az izraeli katonai rádió.
Kedden is folytatódott a rakétaháború Izrael és a gázai terrorszervezetek között
Az éjjel és a reggeli órákban a Gázai övezetből indított mintegy 250 rakéta 90 százalékát elfogta a Vaskupola légvédelmi rendszer, de rakéta csapódott két lakóházba az övezettől északra található Askelónban, és egy család négy tagja megsebesült. Az övezetből indított eddigi lövedékek hét izraelit sebesítettek meg.
Izrael déli részén, a Gázai övezet 40 kilométeres körzetében zárva vannak kedden az oktatási intézmények, és az emberek csak olyan munkahelyekre mehetnek be, ahol megfelelő óvóhelyre tudnak menni légvédelmi riadó esetén.
Az izraeli hadsereg a „Falak őrzője” nevet adta a hadműveletnek, Jeruzsálem falaira utalva. Az izraeli légierő megpróbálja csakis katonai célpontok ellen irányozni rakétáit: rakétákat készítő üzemeket, kiképzőhelyeket és raktárakat vesznek célba, illetve az éppen kilövésre készülő fegyvereseket.
153 célpontot támadtak, köztük egy támadóalagutat az izraeli határkerítés közelében, a Hamász irodáját egy 8 emeletes épületben és a radikális iszlamista szervezet központi hírszerző egységét az övezet déli részén.
Az izraeli hadsereg szóvivője, Hidai Zilberman nem zárta ki a szárazföldi hadművelet lehetőségét sem. A harcok szerinte nem órákig, hanem legalábbis napokig fognak tartani. Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedd délelőtt értekezletet tart a biztonsági helyzet értékelésére.
A kiújult kölcsönös rakétaháború nyomán éjszaka számos helyen, köztük a vegyesen zsidók és arabok lakta Haifán és Lodban tüntetéseket szervezett az Izrael ötödét kitevő arab kisebbség.
Lodban a város egyik terén palesztin zászlóra cserélték az izraeli lobogót. Az arab tüntetőkkel szemben zsidók csoportja is az utcára vonult, és a rádió beszámolója szerint köveket dobtak a zsidók felé, akik fenyegetve érezték magukat, és egyikük agyonlőtt egy 21 éves arab fiatalt. A fegyvert elsütő 34 éves zsidó lodi lakost a rendőrség őrizetbe vette.
Az egész országban kitört arab tüntetéshullám nyomán Amir Ohana belbiztonsági miniszter és Kobi Sabtai rendőrfőkapitány elhatározta nyolc tartalékos határvédelmi katonai rendőr osztag mozgósítását.
A Hamász azért kezdett rakétatámadásokat Izrael ellen, mert az iszlám Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetnél hétfőn erőszakos összecsapások törtek ki, amikor izraeli rendőrök hatoltak be a Templom-hegyre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.