Karikó Katalin: legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat

Karikó Katalin

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.

Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni

Kapcsolódó cikkünk

Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké.

A fizikus professzor – aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen – úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették.

Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé – hangsúlyozta az akadémikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?