Karikó Katalin kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karikó Katalin

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését.

A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS és az immunrendszer kölcsönhatásának megértését, hozzájárultak a vakcinák példátlanul gyors fejlesztéséhez a modern kor egyik legsúlyosabb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején.

Gunilla Karlsson Hedestam, a Nobel-díjat odaítélő testület tagja kiemelte, hogy a két tudós munkája rendkívül fontos volt az életmentés szempontjából, különösen a világjárvány korai szakaszában.

Az mRNS-vakcinák fejlesztésének lenyűgöző rugalmassága és sebessége megnyitotta az utat az új technológia előtt ahhoz, hogy más fertőző betegségek ellen is alkalmazzák. A jövőben terápiás fehérjék célbajuttatásához és bizonyos ráktípusok kezeléséhez is használható lehet – mutatnak rá a Nobel-bizottság közleményében.

Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára kérdésre válaszolva elmondta, hogy sikerült mindkét díjazottal beszélnie a bejelentés előtt, és mindketten nagyon boldogok voltak az elismerés miatt.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (megközelítőleg 951 ezer eurót) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus 1955-ben született Szolnokon, a Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, és ott szerezte meg PhD-jét is. Az MTA ösztöndíjasaként 1985-ig az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában, majd a philadelphiai Temple Egyetemen és a bethesdai Egészségtudományi Egyetemen kutatott. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol 2013-ig tanított és kutatott, majd a BioNTech RNA Pharmaceuticals alelnöke lett. 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa.

Drew Weissman 1959-ben született a Massachusetts állambeli Lexingtonban. A Bostoni Egyetemen diplomázott, és ott is szerezte meg PhD-jét 1987-ben. Kórházi gyakorlatát a Harvard Egyetem egyik oktatókórházában végezte, posztdoktori kutatását a Nemzeti Egészségügyi Intézetben folytatta. 1997-ben alapította meg kutatócsoportját a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol jelenleg az RNS-innovációs intézet vezetője.

Karikó Katalin és Drew Weissman az elmúlt években számos díjat kapott, két éve kapták meg a Nobel előszobájának tekintett, klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat.

Karikó Katalin
Karikó Katalin

Az Egyesült Államokban élő kutató Szolnokon született 1955. október 17-én. Kisújszálláson nőtt fel, az itteni Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, s elsőként ő nyerte el az iskola által alapított, a biológia területén legkiválóbb diáknak járó Jermy Gusztáv-díjat. A Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) végzett kutatómunkája eredményeként alma materében védte meg PhD-dolgozatát, 1983-ban avatták doktorrá. Az MTA ösztöndíjasaként az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában kezdett el vírusokkal dolgozni.

1985-ben egy leépítéskor elbocsátották, ezután családjával az Egyesült Államokba ment, ahol a philadelphiai Temple Egyetemen szerzett állást. Három év múlva Washingtonba került, ahol molekuláris biológiával foglalkozott, RNS-t izolált sejtekből, amelyeket azután megpróbált visszajuttatni és követni a hatásukat. 1989-ben újra Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol huszonnégy évig kutatott. Kezdetben a kardiológián dolgozott molekuláris biológusként, itt indította el az mRNS (hírvívő RNS)-kutatást. Innen az idegsebészetre került, 1998-ban kezdett el együtt dolgozni Drew Weissman immunológussal. 2005-ben jegyeztették be szabadalmukat a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására (Karikó-Weissman-technika). Leírták, hogyan lehet az mRNS-t módosítani annak érdekében, hogy ne okozzon gyulladást és így terápiás célokra felhasználható legyen, és kidolgozták azt a hatékony stratégiát is, amely lehetővé teszi az mRNS szervezetbe juttatását úgy, hogy az elérje a megfelelő célpontot. Karikó Katalin 2006-tól 2013-ig, Weissman mellett az RNARx nevű cég társalapítója és vezérigazgatója is volt.

2013-ban japán kollégájával, Hiromi Muramacuval elhatározták, hogy egy klinikai programmal is rendelkező cégnél folytatják munkájukat, ahol az mRNS-terápia megvalósításán dolgozhatnak. A mainzi székhelyű BioNTech vállalatot választották, mert ott már készítettek szintetikus mRNS-t terápiás célra. Karikó Katalin hamarosan a cég alelnöke, 2020-ban a New York-i székhelyű Pfizer multinacionális gyógyszergyár és a BioNTech koronavírus elleni közös mRNS-vakcina fejlesztésének egyik irányítója lett. 2022 szeptemberével lemondott alelnöki posztjáról, hogy újra a tudományos munkának szentelhesse idejét.

A Covid-19 elleni vakcina forgalmazását és vészhelyzeti alkalmazását elsőként a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) engedélyezte 2020 decemberében, Magyarországon december 26-án adták be az első védőoltást.

Karikó Katalint munkásságáért számos rangos magyarországi és külföldi elismeréssel jutalmazták. 2020-ban neki ítélték oda először a Közmédia Év Embere Díjat. 2020-ban Kisújszállás, 2021-ben Csongrád-Csanád megye és Szeged díszpolgára lett, és a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorává avatták. 2021 márciusában Széchenyi-díjat kapott, és ebben az évben megkapta a Semmelweis Ignác-, a Jedlik Ányos-, majd a Bolyai-díjat is. 2021 augusztusában a budapesti Krisztina körúton található ötemeletes tűzfalfestménnyel tisztelgett előtte a Brain Bar jövőfesztivál.

2021-ben neki ítélték a legnagyobb svájci tudományos díjat, a Reichstein-érmet, illetve az Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában. Megkapta többek közt az osztrák Wilhelm Exner-érmet, a tokiói Keio Egyetem Orvostudományi Díját, a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t, Drew Weissmannal együtt a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjat és a Lasker-díjat. Elismerték a Paul Janssen-díjjal, valamint az UNESCO és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díjával, és a BioNtech többi vezetőjével együtt az egyik legrangosabb német tudományos elismerés, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díj kitüntetettje lett. A Nemzetközi Csillagászati Unió aszteroidát nevezett el róla, az amerikai Time magazin az év hősei közé választotta.

2022 januárjában a Francia Természettudományi Akadémia (Académie des sciences) külső, majd júniusban rendes tagjává választották, májusban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja lett. Ebben az évben megkapta a svéd Camurus Lipidkutatási Alapítvány kitüntetését, majd a Tudomány a Jövőért Solvay-díjat, kutatótársaival, Drew Weissmannal és Pieter Rutter Cullisszal pedig a VinFuture Grand Prize-t, az első ízben átadott vietnami tudományos elismerést. Kitüntették az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó Kovalenko-medáljával, az életműért járó osztrák Arany Nyíl (Golden Arrow)-díjjal, az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office – EPO) Európai Feltalálói Díjával, valamint a Semmelweis Budapest Award elismeréssel.

2023-ban elnyerte a Meyenburg-díjat, a Breakthrough Prize-t, valamint a Theodor Boveri-díjat, a würzburgi Julius-Maximilians Egyetem legmagasabb élettudományi elismerését. Idén a Harvard Egyetem díszdoktorává, valamint a Német Természettudományos Akadémia tagjává is választották, júniusban pedig Budapesten részt vett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ünnepi szenátusi ülésén, ahol megkapta a BME és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közösen létrehozott kitüntetését, a Neumann János professzori címet. Idén augusztus 20-án Novák Katalin köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adományozta neki.

A világhírű kutató több mint negyven éve házas. Lánya, Francia Zsuzsanna (Susan Francia) amerikai színekben kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok evezős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?