Káosz Burundiban

Bujumbura/Addisz-Abeba |

<div>Nyugalomra intette Burundi lakosságát az ismeretlen helyen tartózkodó Pierre Nkurunziza államfő csütörtökön az elnöki hivatal weboldalán és Twitter-oldalán kiadott közleményében, miközben reggel heves harcok zajlottak a fővárosban, Bujumburában.</div><div>&nbsp;</div>

Nkurunziza szűkszavú üzenetében tudatta, hogy a puccs megbukott, és a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.    Előző nap Godefroid Niyombare, a burundi hadsereg egyik tábornoka bejelentette, eltávolította az elnököt a hatalomból, majd elrendelte a határok és a bujumburai repülőtér lezárását. Eközben a burundi államfő a szomszédos Tanzánia fővárosába utazott a burundi válság rendezését célzó regionális konferenciára.    Nem tudni, hogy Nkurunziza jelenleg hol tartózkodik. A BBC brit közszolgálati televíziónak tanzániai tisztségviselők azt mondták, az elnök tanzániai megbeszéléseit félbeszakítva szerdán visszarepült Burundiba, repülőgépe azonban nem tudott leszállni a puccsisták által lezárt légikikötőben, így visszatért a tanzániai Dar-es-Salaamba. Az AFP francia hírügynökségnek egy, a tanzániai elnökséghez közeli forrás úgy nyilatkozott, Nkurunziza továbbra is Dar-es-Salaamban van, de nem tudni, pontosan hol.    Bujumburából továbbra is egymásnak ellentmondó hírek érkeznek. Miközben Prime Niyongabo, a katonaság vezérkari főnöke csütörtökre virradóra ugyancsak azt állította, hogy meghiúsították az elnök elleni puccskísérletet, Vénon Ndabaneze, a puccsisták szóvivője azt mondta, a Niyombare tábornokhoz hű erők "gyakorlatilag az egész fővárost" ellenőrzésük alatt tartják már.     Csütörtök reggel nehézfegyverekkel és rakétavetőkkel összecsapások zajlottak a burundi állami tévé és rádió székháza körül. A harcok a délelőtti órákra befejeződtek.    A Hszinhua kínai hírügynökségnek csütörtökön délután egy biztonsági forrás úgy nyilatkozott, az elnökhöz hű csapatoknak sikerült visszafoglalniuk a puccsistáktól a bujumburai nemzetközi repülőteret. Hozzátette, Nkurunziza hívei újra ellenőrzésük alá vonták az állami tévé, az állami rádió, a parlament épületét és a hatalmon lévő Nemzeti Tanács a Demokrácia Védelmére-Erők a Demokrácia Védelmére (CNDD-FDD) párt székházát is. Burundi más tartományaiban állomásozó egységeket a fővárosba rendelték, hogy "segítsenek a kialakult helyzet rendezésében" - tette hozzá.    Korábban a puccsisták megpróbáltak tárgyalni az elnökhöz hű, Niyongabo vezette erőkkel, a próbálkozások azonban kudarcba fulladtak, miután a vezérkari főnök ígéretet tett arra, hogy haláláig kitart Nkurunziza mellett.    Burundiban április 26-én kezdődtek a tüntetések amiatt, hogy Nkurunziza elnök bejelentette, harmadszorra is indul a közelgő választáson, holott az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodás is csak két mandátum kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. Nkurunziza hívei azonban azzal érvelnek, hogy az elnököt első alkalommal a parlament, nem a nép választotta meg, ily módon jogában áll indulni a június 26-án esedékes választáson.  Elítélte az Afrikai Unió a burundi katonai puccskísérletetElítélte az Afrikai Unió (AU) vezető szerve, a Béke és Biztonsági Tanács a burundi puccskísérletet az etiópiai fővárosban rendezett válságülésen csütörtökön. Az AU-tanács közleményében sürgette a burundi politikai válság párbeszéd útján való megoldását.    Burundiban április 26. óta tüntetnek amiatt, hogy Pierre Nkurunziza elnök bejelentette, harmadszorra is indul a közelgő választáson, holott az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodás is csak két mandátum kitöltését teszi lehetővé az államfőnek.    Az AU egyik illetékese, a szervezet Bizottságát vezető Nkosazana Dlamini-Zuma már szerdán élesen bírálta az erőszak útján történő hatalomváltási kísérletet, és sürgette a rend mihamarabbi visszaállítását.     Korábban viszont Nkurunziza elnököt is bírálattal illette, mert harmadszorra is indulni kívánt a választásokon. "Ha van alkotmány, akkor azt tiszteletben kell tartani. Ha azt módosítani kell, akkor az egész ország beleegyezése kell hozzá. A lakosság egy része nem dönthet erről egyoldalúan" - mondta.    Csütörtök reggel az afrikai ország fővárosában, Bujumburában heves harcok törtek ki a burundi állami tévé és rádió székháza körül. A feltehetően külföldön tartózkodó Nkurunziza államfőt támogató erők és a megbukatására törekvő puccsisták csaptak össze.    Az elnök csütörtökön elítélte a puccs szervezőit, és köszönetet mondott a hozzá hű erőknek az állami rádión közvetített beszédében. Emellett közölte, megbocsájt az ellenséges katonáknak, amennyiben megadják magukat.     A nap folyamán később az állami rádió közölte, hogy a székház továbbra is a lojalista erők irányítása alatt van. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?