Az Afrikai Unió ötezer békefenntartót küld a forrongó Burundiba

Addisz-Abeba |

<p>Az Afrikai Unió (AU) úgy döntött, hogy ötezer békefenntartót küld Burundiba, ahol több százan haltak meg és több százezren menekültek el otthonukból a hónapok óta tartó erőszak miatt.</p>

Az AU főszerve, a béke és biztonsági tanács szombatra virradóra közzétett közleményében tudatta, hogy megerősítette a békefenntartók bevetésének tervét, egyelőre csak féléves időtartamra, és - a szervezet szabályának megfelelően - négy napot adott a burundi kormánynak a döntés elfogadására.

Derrick Mgwebi, a békefenntartó alakulat felállításáért felelős dél-afrikai tábornok azt mondta, hogy a parancs kiadásától számítva legfeljebb egy-két hetet vesz igénybe az alakulat felállítása és bevetése, leginkább pedig a katonai csapatszállító repülőgépek hiánya okozhat nehézségeket.

A békefenntartók kivezénylésére pénteken tett javaslatot a szervezet egy olyan szabályára hivatkozva, amelynek értelmében az érintett ország vezetőjének nem kell a hozzájárulása a katonai beavatkozáshoz. E szabály szerint Pierre Nkurunziza burundi elnöknek a javaslat kihirdetése után 96 órája van a válaszadásra.

A burundi kormány erre reagálva közölte, hogy ellenzi a javaslatot, és szükségtelennek tartja, hogy békefenntartókat küldjenek az országba. Philippe Nzobonariba kormányszóvivő azt mondta, egyelőre az sem világos előttük, hogy a katonák pontosan milyen feladatokat látnának el, illetve kik ellen vetnék be őket, mivel egyelőre még nem kaptak hivatalos értesítést a javaslatról.
    
Burundiban erőszakhullám tombol április óta, amikor is Pierre Nkurunziza bejelentette: harmadszor is indul az elnökválasztáson. Tette ezt az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodásban foglaltak ellenére, amely két ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. A júliusi választást - amelyet az ellenzék bojkottált - Nkurunziza megnyerte. 
    
A hónapok óta tartó zavargásokban több mint 200 ember meghalt, és több mint 200 ezren elmenekültek az országból. 
    
Az Afrika keleti részén található parányi országot 1962-es függetlenné válása óta sújtják a 10,7 milliós lakosság 85 százalékát kitevő hutuk és a 14 százalékos arányban jelen lévő tuszik közötti erőszakcselekmények. 
    
Burundi a világ legszegényebb államainak egyike, a lakosság csaknem háromnegyede alultáplált. Bár a Világbank szerint már kezd érződni az országban a politikai és gazdasági reformok jótékony hatása, a rossz gazdálkodás és a korrupció a fejlődés útjában áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?