Meghalt Pierre Nkurunziza burundi elnök

Pierre Nkurunziza

Meghalt a burundi elnök - közölte kedden a közép-afrikai ország vezetése a Twitteren. A 2005 óta hivatalban lévő Pierre Nkurunziza váratlanul, szívinfarktus következtében halt meg, 56 éves volt.

A politikus mandátuma augusztusban járt volna le, utódját már megválasztották az 52 éves nyugalmazott tábornok, Evariste Ndayishimiye személyében, aki a kormányzó CNDD-FDD párt jelöltje volt a május 20-án rendezett választáson.

Pierre Nkurunziza három cikluson át volt Burundi elnöke, rendszeresen az ellenzék elhallgattatásával vádolták. Az előző, 2015-ös elnökválasztás után véres zavargások törtek ki, miután Nkurunziza harmadszor is elnyerte az elnöki tisztséget, holott bírálói szerint nem is indulhatott volna. Az összecsapások miatt legalább 1200-an vesztették életüket és 400 ezren kényszerültek menekülésre.

Nkurunziza a mostani elnökválasztáson már nem jelöltette magát, kegyeltje, Evariste Ndayishimiye a voksok 68 százalékával nyert. Az alulmaradt ellenzéki jelölt vitatta a voksolás eredményét, de panaszát elutasította a burundi alkotmánybíróság.

Az új elnököt a korábbi tervek szerint augusztusban iktatják be hivatalába. Megbízatása hét évre szól, és a jelenlegi szabályok szerint egyszer újítható meg.

Az országban hétnapos gyászt hirdettek Pierre Nkurunziza halála miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?