Kanada M777-es típusú tarackok kezelésére képez ki ukrán katonákat

ukrán válság k

Kanada katonai segélyként Ukrajnának átadott, 155 milliméter kaliberű M777-es típusú tarackok kezelésére képez ki ukrán katonákat – jelentette be csütörtökön Anita Anand kanadai védelmi miniszter amerikai hivatali partnere, Lloyd Austin oldalán Washingtonban.

„A múlt héten amerikai szövetségeseinkkel közösen fokoztuk Ukrajna támogatását M777-es tarackok szállításával. Megerősíthetem, hogy kanadai katonák jelenleg kiképzést nyújtanak ukrán kollégáiknak ezen fegyverek kezeléséhez” – mondta Anand, aki ugyanakkor nem említette, hogy a kiképzés helyileg hol zajlik.

Az Egyesült Államok szintén kiképzést nyújt egy kis ukrán kontingensnek tarackok, illetve egyéb fegyverrendszerek kezeléséhez Ukrajna területén kívül.

Ottawa a múlt héten jelentette be, hogy átad négy – 30 kilométeres hatótávolságú – M777 tarackot Ukrajnának, az addig leszállított 4500 darab M72-es típusú páncéltörő gránátvetőn és 7500 darab kézigránáton felül, illetve fontolgatja páncélozott járművek és harci drónok kameráinak leszállítását is katonai segély gyanánt.

Az orosz külügyminisztérium közzétett csütörtökön egy csaknem hatszáz kanadai állampolgár – köztük a miniszterelnök és a külügyminiszter – nevét tartalmazó listát, akiknek megtorló intézkedésként, megtiltották az Oroszországba való belépést. A moszkvai diplomáciai tárca hangsúlyozta, hogy az orosz fél „a szankciókat kényszerből és kizárólag Kanada vezetésének ellenséges cselekedeteire válaszul vezeti be”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?