Kabulban megtámadták egy nemzetközi szervezet irodáit

Kabul |

<p>Fegyveresek megtámadták a Care nemzetközi civil szervezet irodáit Kabul belvárosában, ahol előzőleg egy öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát - közölte kedd reggel az afgán belügyminisztérium szóvivője.&nbsp;</p>

Szedik Szeddiki elmondta, hogy a biztonsági erők megkezdték a "terepet megtisztítani", és a főváros központját lezárták. A túszokat is ejtő fegyveresekkel folytatott harcban egy civil életét vesztette, míg hatan megsebesültek, 42 embert, köztük 10 külföldit pedig sikerült épségben kimenekíteni. A szóvivő később a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy a hatóságok órákon át tartó küzdelem után megölték mindhárom támadót, akik előzőleg elsáncolták magukat a Care irodáinak helyet adó épület egyik - mint fogalmazott - "golyóbiztos helyiségében". Egyelőre senki nem vállalta magára a támadást.

A Care - megszakításokkal - 1961 óta működik Afganisztánban, elsősorban lányok oktatásával, a nők támogatásával és vidékfejlesztéssel foglalkozik.

Hétfőn két másik robbantásos merénylet is történt Kabulban, a védelmi minisztérium közelében, a támadások elkövetőjeként az afganisztáni tálibok jelentkeztek. Az afgán egészségügyi tárca azt közölte, hogy a kettős támadásban legalább 24-en meghaltak, 91-en pedig megsebesültek.    

Alig két hete a kabuli Amerikai Egyetemet támadták meg fegyveresek, és a rajtaütésben megöltek 13 embert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?