Juscsenko jelképes eskütétele

Kijev/Brüsszel. Az ellenzéki ukrán elnökjelölt, Viktor Juscsenko tegnap délután jelképesen letette a hivatali esküt, jóllehet nincs még hivatalos végeredménye a vasárnapi választásnak. Közben százezrek tüntettek őt támogatva a kijevi parlament előtt.

Juscsenko, amikor nem a tömeg előtt szónokolReuters-felvételA parlamentet rendkívüli ülésre hívták össze a kialakult zűrzavar rendezése érdekében, de a tanácskozás eredménytelenül feloszlott, mert a kormánypárti jelölt, az állítólag győztes Viktor Janukovics hívei egyszerűen nem jelentek meg, így nem volt határozatképes a testület.

Juscsenko arra kérte a világ országait, illetve kormányaikat, hogy őt ismerjék el Ukrajna legitim államfőjeként, segítsék „a demokrácia visszatérését” Ukrajnába. Nyilatkozata szerint az ukrán ellenzék polgári engedetlenségi kampányt indít, nem erőszakos eszközökkel akarja elérni a valós választási eredmények elismertetését.

Kijev központi terén, és az azt keresztező széles sugárúton, mintegy 300 sátor volt látható kedden reggel. Az előzetes aggodalmakkal szemben a rendőrség az éjszaka nem mert vagy nem is akart hozzájuk nyúlni. A sátrak lakóinak, főként diákoknak, fiataloknak a kijeviek egyre hozzák a forró teát, az ennivalót, jóllehet az elnökválasztás második fordulójában elkövetett tömeges csalások ellen tiltakozó mozgalom már jórészt a fűtést, a világítást biztosító áramfejlesztőkkel, gulyáságyúkkal is ellátta őket, sőt a tiltakozók már saját újságot is kiadnak.

Kijevben a városi tanács a központi választási bizottság leváltását követelő határozatot hozott. Eközben újabb hírek szállingóztak a fővárosba érkező gyanús autóbuszokról, illetve arról, hogy a Juscsenko híveit hozó buszokat nem engedik be a városba. Ukrajnában tegnap békés forradalom kezdődött, arra senki sem mert volna fogadni, hogy az is marad.

Marek Siwiec lengyel képviselő, az Európai Parlament ukrajnai megfigyelő küldöttségének vezetője tegnap délután Brüsszelben kijelentette: az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának eredménye ellenkezik a józan észszel, és inkább hasonlít egy észak-koreai voksolásra, mint egy európaira. Rámutatott: a részvételi arány az első fordulóhoz képest 75-ről 80 százalékra nőtt, s úgy tűnik, szinte az összes új szavazó a hatalom jelöltjére, Viktor Janukovicsra adta voksát. „Ez ellenkezik a józan ésszel. Ha hozzávesszük, hogy egyes körzetekben 99 egész valahány százalékos volt a részvétel, akkor ez engem inkább az észak-koreai példára emlékeztet, nem egy európaira” – fogalmazott.

A megfigyelők vezetője reményét fejezte ki, hogy a szabálytalanságok nyomán az ukrán legfelsőbb bíróság még megsemmisítheti az eredményeket. Emlékeztetett: ez a testület korábban elutasította a hatóságok javaslatát 160 szavazóhelyiség felállítására Oroszországban az ott élő ukránok számára, mondván, hogy ezeknél teljesen lehetetlen lenne a szabályok betartását ellenőrizni. Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei előző nap a nemzetközi normákat megsértőnek minősítették az ukrán választások második fordulóját.

Tegnap a csalások legkülönbözőbb módozatairól számoltak be az EP mellett a szavazók, az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés és más nemzetközi szervezetek megfigyelői is. Délkelet-Ukrajnában több helyen is 100 százalékos volt a választási részvétel, ami elég valószínűtlen. Janukovics ráadásul feltűnő többséggel győzött ezeken a helyeken: a Központi Választási Bizottság (CVK) szerint Donyeckben 96,2 Luhanszkban pedig 92,72 százalékát kapta a szavazatoknak a kormány jelöltje. A Janukovicsot támogató területek szavazóköreibe a megfigyelők és az újságírók nehezen vagy egyáltalán nem juthattak be. Janukovics aktivistái lakásaikban keresték fel azokat az embereket Luhanszkban, akik még nem mentek el szavazni, és voksolásra biztatták őket.

A nemzetközi és az ukrán megfigyelők megegyeznek abban, hogy a kormánypárti jelölt támogatására ráadásul a holt lelkeket is bevetették. Több helyütt direkt rosszul betűzték a szavazók nevét. Miután a szavazók kérésére helyesen is leírták a nevüket a listára, a rosszul írt neveket is fent hagyták, így hozva létre olyan fiktív szavazókat, akiknek nevében újabb Janukovicsot támogató szavazatok kerültek az urnákba. Ráadásul sokkal több helyre szállították házhoz az urnát vasárnap, mint az első fordulóban. Andrej Duda, az Ukrán Szavazók Bizottságának egyik szakértője szerint Janukovics így akár kétmillióval több szavazatot is kaphatott. Juscsenkóék választási központja több mint 2000 jogsértést jegyzett fel. (MTI, t, o, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?