Juncker: Törökország nem lesz az EU tagja belátható időn belül

Párizs |

<p>Törökország nem lesz az Európai Unió tagja belátható időn belül, és ha Ankara visszaállítja a halálbüntetést, az EU azonnal megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn a France 2 francia tévécsatorna adásában.</p>

"Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotában Törökország nincs olyan helyzetben, hogy a közeli vagy akár a távoli jövőben" az Európai Unió tagjává váljon - vélte Juncker.

A július 15-i sikertelen puccskísérlet óta a török hatóságok több mint 60 ezer katonát, rendőrt, bírót, tanárt és közszolgát bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából, és eddig 13 ezer 615 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Juncker azt is megerősítette a francia tévének nyilatkozva, hogy nincs kitűzve határidő a brit kilépési tárgyalások megkezdésére, és az uniós szerződés kilépési eljárásra vonatkozó 50. cikke értelmében az időpont teljesen Londontól függ.

"Jobban szerettem volna, ha Nagy-Britannia mielőbb úgymond 'benyújtja lemondását', hiszen azt gondoltam, hogy a britek, különösen azok, akik ki akartak lépni az Európai Unióból, felkészültek erre a lehetőségre" - mondta.

Ehelyett a folyamat megkezdése hónapokig is eltarthat. Theresa May új brit kormányfő júliusban időt kért Junckertől, és egyúttal jelezte: reméli, hogy pozitív tárgyalásokra kerül sor az Európai Unió és Nagy-Britannia között a kilépésről döntő június 23-i népszavazás után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?