Juncker tagadja, hogy adóparadicsommá tette a nagyhercegséget

Brüsszel |

<p>Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Luxemburg volt kormányfője csütörtökön egy európai parlamenti (EP-) különbizottság előtt tagadta, hogy miniszterelnökként adóparadicsommá tette a nagyhercegséget.</p>

A különbizottságot annak nyomán hívták életre, hogy tavaly ismeretessé vált: nemzetközi nagyvállalatok egész sorát csábították Luxemburgba különböző egyedi adókedvezményekkel. A különbizottság időközben kiterjesztette tényfeltáró tevékenységét más uniós országokra, az általuk követett adóztatási gyakorlatra is.    Juncker, aki 18 éven át volt a kicsiny, de igen fejlett pénzügyi szolgáltatási szektorral rendelkező nyugat-európai ország kormányfője, a csütörtöki meghallgatáson tagadta, hogy az adóelkerülés lehetőségét teremtette meg Luxemburgban.    "Az adóhatóság az érvényes jogot alkalmazta, a kormánynak erre nem volt befolyása. Luxemburg jogállam" - mondta Juncker a bizottság előtt.     A keresztényszociális pártállású politikus, azóta, hogy tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény élére került, többször hangsúlyozta: az európai adózási rendszer igazságtalan és áttekinthetetlen, és egyes cégek - visszaélve a nemzeti adószabályok közötti különbségekkel - gyakran ki tudnak bújni adófizetési kötelezettségeik alól. Az általa vezetett brüsszeli bizottság olyan adóügyi intézkedéscsomagot terjesztett elő, amelynek értelmében minden vállalkozásnak ott kellene adóznia, ahol a nyeresége ténylegesen keletkezik.    Az EP tavaly novemberben leszavazta az Európai Bizottsággal szemben a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája elnevezésű euroszkeptikus frakció és a függetlenek között helyet foglaló, francia szélsőjobboldali Marine Le Pen által irányított Nemzeti Front képviselői által benyújtott bizalmatlansági indítványt, amellyel a benyújtók elsősorban Juncker távozását akarták kikényszeríteni ugyanebben az ügyben. Ezt követően, tavasszal hozta létre különbizottságát az uniós parlament.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?