Juncker júniusban Oroszországba látogat

Brüsszel/Moszkva |

<p>Hivatalba lépése óta először Oroszországba látogat júniusban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - jelentette be hétfőn Brüsszelben egy bizottsági szóvivő. A Kreml eközben közölte, hogy nem vár áttörést a vizittől az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatok terén.</p>

Bár több uniós vezető, köztük Angela Merkel német kancellár is megfordult már Oroszországban a Krím félsziget 2014-es elcsatolása óta, Junckernak ez lesz az első hivatalos látogatása. A luxemburgi diplomata Oroszország meghívására egy június 16-án kezdődő nemzetközi gazdasági fórumon vesz részt Szentpéterváron.

"Arra fogja használni ezt az alkalmat, hogy megossza az orosz vezetéssel és a szélesebb közönséggel az EU és Oroszország közötti kapcsolatokra vonatkozó uniós nézőpontot" - magyarázta a bizottsági szóvivő.

Margaritisz Szkínász leszögezte, hogy a látogatás nem összeegyeztethetetlen az unió Oroszországgal szembeni szankciós politikájával. A szóvivő a Juncker és Putyin közötti esetleges négyszemközti találkozót firtató kérdésre azt mondta, hogy az orosz elnök is jelen lesz a gazdasági fórumon, így a két vezetőnek módjában áll majd találkozni, de a programot még véglegesíteni kell.

A Kreml szóvivője az Európai Bizottság vezetőjének látogatásával kapcsolatban elmondta, hogy attól Moszkva nem vár áttörést, ugyanakkor mindig nyitott a párbeszédre.

Juncker látogatására olyan időszakban kerül sor, amikor az Európai Unió tagállamai megosztottak abban, hogy meghosszabbítsák-e az Oroszországgal szemben - az ukrán konfliktus kirobbantásában játszott szerepe miatt - elrendelt büntetőintézkedések érvényességét. 

Az orosz bank-, védelmi és energiaszektort is érintő szankciók fenntartását ellenzi más országok mellett Magyarország, Olaszország és Görögország is, miközben az Egyesült Államok ragaszkodik érvényben tartásukhoz egészen addig, amíg Moszkva nem hajtja végre maradéktalanul az ukrán konfliktus politikai rendezésére hivatott minszki békemegállapodás rá vonatkozó részét.

Az EU vezetői június 28-29-i csúcstalálkozójukon döntenek az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításának kérdéséről.

A német külügyminiszter lehetségesnek nevezte pénteken, hogy az ukrán békefolyamat előrehaladásával párhuzamosan, fokozatosan enyhüljenek az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?