Jövőre Németországban is bevezetik a minimálbért

Berlin |

<p>A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavazta a 8,50 eurós törvényes minimális órabér bevezetését.</p>

A minimálbért 2016-tól kétévente felülvizsgálják, és néhány ágazatban 2017-ig átmeneti szabályok lesznek érvényben. A kormány adatai szerint a lépés 3,7 millió munkavállalót érint, akik eddig ennél kevesebbet kerestek.

A minimálbér nem vonatkozik a 18 év alattiakra és hat hónapig azokra, akik tartós munkanélküliség után lépnek ismét munkába. Azokon a területeken, amelyeken ágazati bérmegállapodások vannak érvényben, a bér 2016-ig elmaradhat a törvényes minimálbértől.

A minimálbér bevezetése a szociáldemokraták egyik legfontosabb politikai célja volt. Angela Merkel kancellár a CDU nevében a választási kampány során határozottan ellenezte a szociáldemokrata javaslatot, később azonban kénytelen volt visszakozni, különben nem jöhetett volna létre a nagykoalíció.

A gazdasági érdekképviseletek végig ellenezték a minimálbér bevezetését, azzal érvelve, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Az müncheni ifo gazdaságkutató szerint 900 ezer munkahely kerül veszélybe. Németországban eddig csak úgynevezett ágazati bérminimumok voltak érvényben, amelyekről a munkáltatók és a szakszervezetek állapodtak meg. A német parlament felsőháza, a Bundesrat jövő héten szavaz a kérdésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?