Josep Borrell: fontos az UNRWA-nak folyósított támogatás fenntartása

Josep Borrell

Mivel nincs alternatívája a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökségnek (UNRWA), alapvetően fontos a támogatás fenntartása, hogy az ügynökség folytatni tudja munkáját a Gázai övezetben – közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Az EU-tagországok fejlesztési ügyekért felelős minisztereinek informális ülését követően Josep Borrell kijelentette: az UNRWA-nak folyósított támogatásának megszüntetése vagy hosszú távú felfüggesztése a jelenleginél jelentősebb humanitárius válsághoz vezetne.

A humanitárius katasztrófát Gázában el kell kerülni – húzta alá – nemcsak a helyzet helyi javítása, hanem a térség stabilitása érdekében is, az instabilitás a Közel-Keleten pedig hatással lehet Európára is.

A főképviselő közölte: noha Izrael régóta el szeretné érni az UNRWA felszámolását, az ENSZ-ügynökség munkáját kiváltani azonban nem lehet. Egyetlen esetben lehetne leállítani az UNRWA tevékenységét, ha nem lenne többet palesztin menekült, ha megvalósulna a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása – jelentette ki.

„Ha ez az ügynökség megszűnik, az legkevesebb 5,6 millió ember életére lesz pusztító hatással. Ezek az emberek hontalanok, ugyanis nem létezik palesztin állam” – fogalmazott Borrell, majd hozzátette: a nemzetközi közösség mellett Izrael érdeke is az UNRWA munkájának folytatása.

Kijelentette, a civilek védelmében a nemzetközi közösségnek el kell gondolkodnia az Izraelnek szánt katonai felszerelés szállításának leállításán.

„Ha a nemzetközi közösség úgy véli, hogy ez mészárlás, ha úgy gondolják, hogy túl sok embert öltek meg Gázában, talán kevesebb fegyvert kellett volna szállítani, hogy megakadályozzák ilyen sok ember halálát” – tette hozzá.

Arra vonatkozóan, hogy Izrael a Rafah elleni katonai támadás előtt a civilek evakuálását szorgalmazza, az uniós diplomácia vezetője azt mondta: „Evakuálni? De hova? Elmenekülni? De hova? Talán a Holdra?” – tette hozzá válaszában Josep Borrell.

Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője a rafahi civilek evakuálására vonatkozóan azt mondta: „hova lehetne kitelepíteni a palesztin lakosságot? Nem ismerek egyetlen biztonságos helyet sem a Gázai övezetben” – tette hozzá.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ-ügynökség munkája egyre több nehézségbe ütközik Rafah környékén. Az UNRWA munkatársai nem jutnak a helyi rendőrség nyújtotta védelemhez, a rendfenntartók legtöbbje ugyanis meghalt az izraeli támadásokban. A fegyveres védelem hiánya teljes mértékben ellehetetleníti a segítségnyújtást - mondta. Kiemelte: az ügynökség munkája lényeges, a támogatásnak célba kell jutnia, ugyanis – mint mondta – a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget.

Kérdésre válaszolva Lazzarini kijelentette: nem áll szándékában lemondani azon izraeli állításokat követően, amelyek szerint az UNRWA legalább 12 alkalmazottja október 7-én részt vett az EU-ban terrorszervezetként kezelt, palesztin Hamász által vezetett, izraeliek elleni támadásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?