Josep Borrell: fokozni kell faji megkülönböztetés felszámolására tett erőfeszítéseke

Josep Borrell

A faji megkülönböztetésnek nincs helye a társadalomban, és fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy biztosítsuk a teljes felszámolását – jelentette ki az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap, a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-i nemzetközi napja alkalmából.

Az Európai Unió (EU) nevében kiadott nyilatkozatában Josep Borrell hangsúlyozta: minden ember szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik.

Kijelentette: a rasszizmus elleni fellépés az akadályok felszámolását, a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a büntető igazságszolgáltatás elfogultsága, valamint a sztereotípiák és előítéletek elleni küzdelmet is jelenti.

Az Európai Unió a sokszínűségre és a nemzetek összekovácsolására, a megosztottság leküzdésére épül, és a faji megkülönböztetés elleni erős jogi kereten alapul – mondta. Az unióban tilos a faj, bőrszín, vallás, nemzeti vagy etnikai származás miatti erőszakra vagy gyűlöletre való uszítás – emelte ki.

Az EU a rendelkezésére álló eszközökkel és erőforrással továbbra is minden erőfeszítést megtesz a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem fokozására saját határain belül, valamint együttműködik valamennyi partnerével annak érdekében, hogy előmozdítsa és megvédje az emberi jogokat mindenki számára az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata meghatározása szerint – írta.

Az uniós főképviselő emlékeztetett: az Európai Unió 2020–2025 közötti időszakra szóló, rasszizmus elleni cselekvési tervének célja, hogy az egyenlőséget valamennyi uniós szakpolitikai terület középpontjába helyezze, különös tekintettel a gazdasági, szociális és kulturális jogokra. A cselekvési terv előmozdítja a rasszizmus és a faji megkülönböztetés kezelésére és felszámolására irányuló nemzeti cselekvési tervek elfogadását és végrehajtását – közölte.

A rasszizmus elleni küzdelem jogi, politikai és erkölcsi kötelesség. Minden embert megillet minden emberi jog, mindenhol, mindig, mindenféle megkülönböztetés nélkül – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?