Jill Biden: már csak az időt és a helyet kell megtalálni Joe Biden hivalatos újraindulásának bejelentéséhez

Jill Biden

Az amerikai First Lady világos utalást tett férje, Joe Biden újraindulására a 2024-es elnökválasztáson egy pénteki interjúban.

Jill Biden ötnapos afrikai útjának utolsó állomásán az AP hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy sokkal több nem maradt hátra, minthogy kitalálják, az elnök hol és mikor jelenti be hivatalosan is az újraindulását. Férje szándékával kapcsolatban úgy fogalmazott, „hányszor kell még elmondanom, hogy elhiggyék”, majd Joe Bidenre utalva hozzátette, hogy „még nem fejezte be, amit elkezdett, és ez az, ami számít”.

Az elnök szintén pénteken az ABC News-nak adott interjúban felesége szavaihoz kapcsolódva leszögezte, hogy ő komolyan gondolja, amit mond, de még vannak feladatok előtte, mielőtt belevágna egy „teljes gőzzel” működő kampányba.

Az elnök tavaly ősz óta többször megismételte, hogy szándékában van elindulni egy második elnöki ciklusért a választáson 2024-ben, de ezt hivatalosan még nem jelentette be.
Egyidejűleg elnöki tanácsadói arra utaltak, hogy a hivatalos bejelentés áprilisban lehet, hasonlóan a demokrata elődhöz, Barack Obamához, aki szintén az elnökválasztást megelőző év áprilisában jelezte hivatalosan, hogy versenybe száll az újraindulásért.

Az elnök indulását kétkedéssel fogadók legtöbbször Joe Biden életkorát hozzák fel, ugyanis a jövő évi  választás idején 82 éves lesz, illetve, ha egy újabb ciklusra megválasztják, akkor annak végén már 86 év felett lesz.

A republikánus párton belül elkezdődött a versenyfutás az elnökjelölti pozícióért, habár az előválasztások kezdetéig még egy év van. Donald Trump tavaly novemberben, Nikki Haley korábbi az amerikai ENSZ-nagykövet és dél-karolinai kormányzó február első felében, míg Vivek Ramaswamy vállalkozó a héten jelentette be hivatalosan, hogy versenybe száll. A lehetséges indulók között említik még Ron DeSantis floridai kormányzót, Mike Pompeo korábbi külügyminisztert és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját, valamint Mike Pence egykori alelnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?