Jasszer Arafat haldoklik?

Rámalláh/Jeruzsálem. Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapotáról ellentmondó hírek érkeztek a nap folyamán. Állítólag maga mondta közvetlen munkatársainak, hogy javult az állapota, mások szerint e bejelentéssel csak a palesztin közvéleményt próbálták megnyugtatni, elejét venni az esetleges zavargásoknak.

Egyes hírek szerint reggel már imádkozni is volt ereje(Reuters-felvétel) A hírek szerint délután egyiptomi és jordániai orvosok is érkeztek a politikus betegágyához. A tegnapra virradó éjszaka romlott drámaian Arafat állapota, a reggeli hírek szerint az orvosok az életéért küzdöttek. A 75 éves vezető az éjszaka folyamán átmenetileg elveszítette az eszméletét, újra kellett őt éleszteni.

Izrael bizonyos feltételek mellett kész felújítani a párbeszédet a palesztinok új vezetőségével, amely Arafat esetleges halála után lépne hivatalba – közölte az izraeli külügyminiszter. Szilvan Salom szerint a zsidó államnak nem okoz gondot az együttműködés egy új palesztin vezetőséggel, ha az fellép a terrorizmus ellen, amint azt a közel-keleti rendezést tartalmazó útiterv is előírja. A jeruzsálemi rádió jelentette: az izraeli hadsereg különleges tervet dolgoz ki, hogy reagálni tudjon az Arafat esetleges halála nyomán a Gázai övezetben és a Jordán folyó nyugati partján kitörő zavargásokra. Az érvényes elv értelmében Izrael nem fogja engedélyezni Arafatnak a jeruzsálemi Templom-hegyen való eltemetését. Helyette azt akarja, hogy a politikust Abu Diszben, Jeruzsálem elővárosában helyezzék nyugalomra. Ariel Saron kormányfő telefonon beszélt palesztin kollégájával, Ahmed Koreivel, s megerősítette: Izrael elvileg kész megengedni Arafat külföldre szállítását gyógykezelés céljából.

Magukat megnevezni nem óhajtó palesztin források éjjel azt közölték, hogy a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet irányítására ideiglenesen egy háromfős testület jött létre. A triumvirátus, amelyben Ahmed Korei jelenlegi és Mahmúd Abbász volt palesztin kormányfő, valamint Szalim Zaanun, a Palesztin Nemzeti Tanács vezetője kapott helyet, Arafat felépüléséig irányítja a palesztin ügyeket. Nabil Abu Rudeina, Arafat szóvivője azonnal cáfolta, hogy a súlyosan beteg politikus ilyen bizottságot nevezett volna ki. A palesztin törvények értelmében Arafat halála esetén tisztét a palesztin törvényhozási tanács elnöke, Rauhi Fattúh venné át, amíg legkésőbb hatvan napon belül meg nem tartják a választásokat.

Különböző palesztin forrásokból származó értesülések szerint Arafat, akit két hete ápolnak rámalláhi főhadiszállásán, szerdán este Ahmed Korei jelenlegi és Mahmúd Abbász volt palesztin kormányfővel folytatott megbeszélést. Eközben rosszul lett, többször hányt, s vagy tíz percig volt eszméletlen állapotban.

Tegnap este egy palesztin forrás azt közölte, valószínűleg Párizsba viszik gyógykezelésre a nagybeteg Arafatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?