Izraeli nagykövet: korai a közvetítésről beszélni

izraeli-palesztin konfliktus

Túl korai közvetítésről beszélni Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között – jelentette ki vasárnap Izrael ankarai nagykövete, Irit Lillian, hozzátéve, hogy a támadások bebizonyították: a Hamásznak nincs helye Törökországban, sem máshol. A számos országban terrorszervezetként kezelt palesztin mozgalom szóvivője pedig egy interjúban azt mondta, hogy Irán támogatásával támadtak szombaton Izraelre.

A Gázai övezetet irányító Hamász rakéták ezreivel és a határon átszivárgó egységekkel támadta Izraelt, amire válaszul Izrael kemény megtorlásba kezdett. Több száz izraeli és palesztin halt meg az Izrael által háborúnak minősített harcokban.

A nagykövet azután tartott rövid ankarai sajtótájékoztatóját, hogy Törökország közölte: minden féllel kapcsolatban áll, és kész segíteni megállítani a helyzet további eszkalációját. Irit Lillian kijelentette: Izrael számára az az elsődleges, hogyan reagáljon a támadásra.

„A közvetítés egy másik időpontban következik majd. Most, sajnos, a halottainkat számláljuk, a sebesültjeinket próbáljuk gyógyítani, még azt sem tudjunk, hány állampolgárunkat rabolták el” – tette hozzá.

„Azt akarjuk, hogy valamennyi elrabolt ember hazatérjen, és térjen vissza a nyugalom Izraelbe és a térségbe” – tette hozzá a nagykövet asszony. „Ezután tárgyalhatunk a közvetítésről és arról, kik lesznek a legjobb szereplők a közvetítésben”.

A múltban a palesztinokat segítő, a Hamász tagjait vendégül látó és a kétállami megoldást (az önálló palesztin állam létrehozását) támogató Törökország többéves ellenségeskedés után most az Izraellel való kapcsolatai javításán munkálkodik.

A Hamász-tagok törökországi jelenlétére vonatkozó kérdésre válaszolva Irit Lillian közölte, hogy Száleh esz-Arúrit, a mozgalom egyik magas rangú vezetőjét – akit szerinte emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé kellene állítani – néhány alkalommal látták törökországi rendezvényeken.

„Ez csak megerősíti a nézőpontunkat, hogy a Hamásznak nem szabad sem irodát fenntartania, sem más tevékenységet folytatnia sem Törökországban, sem máshol a világban” – mondta a nagykövet.

Numan Kurtulmus, a török parlament elnöke vasárnap megismételte az önmérsékletre való felhívást, és kijelentette, hogy a palesztinok hosszú ideje szenvednek az igazságtalanságoktól. Példaként a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet említette.

Az izraeli nagykövet kijelentette: több együttérzést várt el Törökországtól, de hozzátette, hogy a történtek után a két ország közötti konstruktív párbeszédtől függ majd a közeledés sorsa.

A Hamász szóvivője, Gázi Hamad vasárnap a BBC brit rádió világszolgálatának Híróra című műsorában kijelentette, hogy az Izrael elleni támadást Irán támogatásával hajtották végre, és Teherán „mindaddig támogatást ígért a palesztin harcosoknak, amíg fel nem szabadítják Palesztinát és Jeruzsálemet”.

Mohammad Bageri iráni vezérkari főnök pedig közleményben méltatta a „palesztin harci csoportok komplex műveletét”. Úgy fogalmazott, hogy mindez annak „a szent dühnek a termése, amelyet a cionista ellenség ültetett el az elnyomott palesztin nemzetben, és most be kell takarítania”.

Az iráni sajtó arról is beszámolt, hogy Ebrahim Raiszi iráni elnök vasárnap telefonon megbeszélést folytatott a Hamász, valamint az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet vezetőjével, Iszmaíl Hanijével és Zijád en-Nahalával.

Gázi Hamad a BBC szerint azt is közölte, hogy a Hamász több más országtól is támogatást kapott, de ezeket nem nevezte meg.

A szóvivő kijelentette, hogy a támadás a zsidó telepesek által palesztin földön elkövetett erőszakra adott válasz volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?