Iszapömlés - a magyar hatóságok felvették a kapcsolatot Szlovákiával és Szerbiával

Budapest |

<p>A magyar illetékes hatóságok a vörösiszap okozta vízügyi szennyeződések ügyében már felvették a kapcsolatot szlovák és szerb kollégáikkal - mondta Csepregi István, a Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója csütörtökön az MTI-nek.</p>

Azzal kapcsolatban, hogy katasztrófavédők halpusztulás jeleit észlelték a Duna főágán, valamint a Mosoni-Duna és a Rába torkolatánál csütörtökön, Csepregi István nem tudott nyilatkozni, mivel - mint mondta - még ellenőriznie kell az információt.
A szlovák és szerb féllel ugyanakkor az illetékes kollégák már felvették a kapcsolatot - hívta fel a figyelmet. A Duna szerbiai szakaszán már mintavételezés is történt, tehát felmérték a Duna vizének alapállapotát - tette hozzá.
Az MTI korábban beszámolt arról: Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő azt mondta, hogy a Rába és a Duna torkolatában 9,1 pH-értéket mértek, és szórványos halpusztulásról érkezett jelentés. Közlése szerint ahhoz, hogy a folyó élővilágát meg lehessen menteni, a 14-es skálán 8 alá kell vinni a pH-értéket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?