Ismét orosz csapás érte Harkivot, rengeteg a halott

ukrán válság k

Az orosz erők szerdán ismét csapást mértek Ukrajna második legnagyobb városára, a keleti országrészben lévő Harkivra, az eddigi információk szerint hárman haltak meg, köztük egy gyermek - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A beszámoló szerint egy 13 éves fiú, egy nő és egy férfi halt meg a támadásban, továbbá egy 72 éves nő megsebesült. A katasztrófavédelmi szolgálat hozzátette, hogy az egyik halálos áldozat 15 éves húga is repeszsérüléseket szenvedett. Valamennyi áldozat egy közösségi közlekedési eszköz megállójánál volt.

Vitalij Kim, a déli Mikolajiv megye kormányzója bejelentette a Telegramon: a megyeszékhelyt egy időre lezárják, hogy semlegesítsék az oroszokkal együttműködőket. Szavai szerint kedd óta 18 írásos bejelentés érkezett hivatalához „kollaboránsok és árulók valószínűsíthető tevékenységéről”. A hatóságok feldolgozzák és ellenőrzik az információkat – tette hozzá. Kifejtette, hogy Mikolajiv város lezárását egy-két hét múlva tervezik, amikor véget ér az aratás. Ígérete szerint a lezárás egy-két napig fog tartani, és a lakosságot előre értesítik róla, hogy az emberek időben vásárolhassanak maguknak élelmiszert és ivóvizet, valamint megtervezhessék teendőiket.

Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentésében saját értesülései alapján azt írta, hogy az orosz északi flotta parancsnoksága megelőző intézkedéseket tesz az egységek rendkívül alacsony katonai fegyelmezettsége miatt. Az orosz csapatoknál ugyanis „tombol a részegség és az engedetlenség”. Az ukrán katonai vezetés állítása szerint az Ukrajnában harcoló orosz alakulatoknál hiány van lőszerből, élelemből és vízből.

A kijevi vezérkar szerdai összesítése alapján eddig hozzávetőlegesen 38 750 orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Az ukrán erők megsemmisítettek 221 orosz repülőgépet, 188 helikoptert, 15 hadihajót, 1700 harckocsit, 3905 páncélozott harcjárművet, 856 tüzérségi és 113 légvédelmi rendszert, valamint 250 rakéta-sorozatvetőt.

Az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága a Facebookon arról számolt be, hogy megsemmisítették az oroszok egy ultramodern radarállomását a Herszon megyében lévő Lazurne faluban. Az ukrán hírportál a brit hírszerzésre hivatkozva hozzátette még, hogy a Dnyeper (Dnyipro) folyón lévő átkelőhelyek ellenőrzése valószínűleg kulcsfontosságú tényező lesz a Herszon megyében zajló harci cselekmények kimenetelében.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy lelepleztek négy ellenséges ügynököt a Donyeck megyei Bahmutban, akik információkat gyűjtöttek az oroszok számára a városban lévő infrastrukturális létesítmények koordinátáiról, az ukrán egységek elhelyezkedéséről és mozgásáról a régióban.

Közben a Jevropejszka Pravda hírportál arról adott hírt, hogy John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője sajtótájékoztatójén közölte: Washington még a héten új katonai segélycsomagot jelent be Ukrajna számára. „Történelmi szintű védelmi segélyt nyújtunk Ukrajnának. A héten a kormányzat új katonai felszerelési segélycsomagot jelent be Ukrajna számára. Ez lesz a 16. ilyen csomag Ukrajna támogatására Joe Biden elnökségének kezdete óta” - mondta a szóvivő. Kirby kifejtette, hogy az új segélycsomag további HIMARS-rendszereket fog tartalmazni, „amelyeket az ukránok nagyon hatékonyan használtak a csatatéren kialakult helyzet megváltoztatására”, valamint további lövedékeket többfajta rakétarendszerhez és tüzérséghez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?