Ismét német politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra

Tajvan

Német politikusokból álló delegáció érkezett vasárnap Tajvanra, egy hónap alatt másodjára.

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) tagja, Peter Heidt vezette hattagú küldöttséget a repülőtéren Caj Jing-ven tajvani elnök, valamint a sziget külügyminiszter-helyettese, Ming Jen-caj fogadta.

Heidt leszögezte, a látogatással a demokratikus országok iránti támogatást szeretnék jelezni, s aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Peking „akár erővel is annektálná Tajvant”.

„Kína fenyegető gesztusai nem tarthatnak vissza attól, hogy meglátogassuk és támogassuk Tajvant, mely osztozik a demokrácia és szabadság iránti elkötelezettségünkben” – fogalmazott Heidt.

Legutóbb október 2-án érkeztek német képviselők a szigetre, a Klaus-Peter Willsch vezette küldöttség találkozott Caj Ing-ven elnökkel, Laj Csing-te alelnökkel, Ju Szi-kun házelnökkel, Joseph Vu külügyminiszterrel, tajvani törvényhozókkal, valamint biztonsággal foglalkozó intézmények képviselőivel is.

Ez a többpárti delegáció volt a második jelentősebb európai delegáció, amely Nancy Pelosi amerikai házelnök augusztusi látogatása óta felkereste a szigetet. Francia képviselők szeptember elején utaztak Tajvanra.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Pelosi látogatása óta a kínai hadsereg egy sor hadgyakorlatot hajtott végre Tajvan közvetlen közelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?