Ismét megtelt a Szent Katalin-templom Betlehemben a karácsonyi éjféli misén

Ismét megtelt a Szent Katalin-templom Betlehemben a karácsonyi éjféli misén

Ismét zsúfolásig megtelt Betlehemben a Születés Temploma melletti katolikus Szent Katalin-templom a karácsonyi éjféli misén a pandémia okozta kétéves szünet után – közölte a misét az interneten élőben közvetítő Keresztény Média Központ vasárnap.

A misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka mutatta be, aki délután érkezett ünnepi menetével a közeli Jeruzsálemből a városba, ahol a Jászol téren ünneplő tömeg fogadta.

Az éjféli misén az első sorokban a diplomáciai kar tagjai képviselték az egész világon élő keresztényeket, mellettük a helyi politikai és vallási vezetők ültek a szentföldi kereszténység nevében. A templomot zsúfolásig megtöltötték a helyi keresztény közösség tagjai, valamint a turisták és a zarándokok.

Az első sor közepén foglalt helyet Madmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Abbász palesztin források szerint a Születés Templomában előzőleg megtartott díszvacsorán a palesztin államiság mellett a megszállt területeken élő keresztények érdekében is felszólalt.

„Elmúlik ez az év, új évet köszöntünk. Állhatatosabbak és elszántabbak vagyunk, hogy a földünkön maradjunk, hogy megszabaduljunk a megszállástól és megalapítsuk független államunkat Jeruzsálem fővárossal, és győzni fogunk, ha Isten akarja” – mondta egyebek mellett a palesztin elnök.

„Minden igazságtalanság és agresszió ellenére, amelynek ki vagyunk téve, üzenetünk a világnak továbbra is a remény, a szeretet és a béke üzenete” – közölte a muzulmán vallású Mahmúd Abbász.

A hideg, csapadékos, zimankós idő ellenére két év után ismét ezrek látogattak el a világ különböző pontjairól szenteste Betlehembe a Születés Templomához, Jézus születésének keresztény hagyomány szerinti helyéhez.

Noha a látogatók száma még nem érte el a 2019-es karácsonyi szezon idején mért 150 ezret, de idén már tömegeket, 120 ezer zarándokot és turistát várnak Betlehembe, ahol a város lakói számára létfontosságúak a turisztikai iparból származó bevételek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?