Ismét lángolt egy menekültszállás Svédországban

Stockholm |

<p>Svédországban ismét leégett egy tervezett menekültszállás épülete péntekre virradóan, a rendőrség gyújtogatás lehetőségét vizsgálja - közölte a SVT svéd televízió.</p>

A skandináv állam hatóságai menekültszállássá igyekeztek átalakítani a dél-svédországi Södermanland tartományban lévő egyik település régi óvodájának épületét, amely leégett péntekre virradóan.

"Gyújtogatás ügyében indítottunk nyomozást" - közölte a helyi rendvédelmi szervek egyik szóvivője. Szerinte az incidens annak ellenére bekövetkezett, hogy tavaly december óta megerősítették a menekültszállások védelmét.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott rendőrségi statisztika szerint a tavalyi év utolsó három hónapjában Svédországban mintegy 60 gyújtogatás történt menekülteket fogadó központok ellen.

A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. A svéd hatóságoknak komoly nehézséget jelentett a migránsáradat kezelése, és társadalmi feszültségek is keletkeztek. Januárban tucatnyi huligán és neonáci gyűlt össze Stockholmban, és szórólapokon merényletekre buzdítottak fiatal migránsok ellen. A kormány azóta határellenőrzést vezetett be a svéd-dán határon, de még így is 70-140 ezer új menedékkérővel számol az idén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?