Ismét kapható tömény szesz Csehországban

Prága |

<p>
<p>Csütörtök délutántól ismét kaphatók a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok a csehországi boltokban és vendéglőkben. Leoš Heger egészségügyi miniszter prágai sajtóértekezletén ismertette a tizenhárom napja hozott rendkívüli intézkedések módosítását.</p>
</p>

Ennek lényege, hogy azonnali hatállyal engedélyezik azoknak a szeszes italoknak a forgalmazását, amelyeket 2012. január 1-je előtt gyártottak. Ezeket az italokat biztonságosnak tekintik és az eredetet bizonyító irat nélkül lehet őket forgalmazni.

A 2012. január 1-je után gyártott szeszes italok a kockázatos kategóriába sorolták, s ezek csak akkor kerülhetnek az üzletekbe és vendéglőkbe, miután a forgalmazók beszerzik a gyártóktól az alkohol eredetét bizonyító iratokat, és mellékelik a laboratóriumi vizsgálat eredményeit. Erre 60 napjuk lesz, azt követően az alkoholt likvidálják. A bizonyíthatóan kiöntött alkoholos italok áfáját az állam megtéríti a tulajdonosoknak. Szakértői becslések szerint a raktárakban zárolt mintegy 21-22 millió üveg alkoholnak mintegy harmada kerülhet vissza rövid időn belül a vendéglőkbe és az üzletekbe.

A szeptemberi metil-alkohol-mérgezési hullám után legyártott alkoholt kötelező az eredetet bizonyító irattal, laboratóriumi protokollal és új zárjeggyel ellátni.

Több haláleset után a cseh egészségügyi tárca szeptember 14-én tiltotta meg a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazását, s múlt pénteken pedig a külföldre való kivitelét is. A most közzétett intézkedés-módosítás az alkoholkivitelre is vonatkozik. Az idei év január elseje előtt gyártott cseh alkohol tehát már kivihető, míg az idei évben gyárott termékek csak a megfelelő iratok beszerzése után.

A tiltó intézkedések módosításáról szerdán este döntött a cseh kormány. Azok hatályba lépéséhez azonban a hatályos szabályok szerint az egészségügyi miniszter nyilvános bejelentésére volt szükség.

A miniszter újságírók előtt ismételten leszögezte: ha ezentúl bárki az eredetet bizonyító papírok, a laboratóriumi vizsgálat protokollja vagy az új zárjegy nélkül hoz forgalomba szeszes italt, az már nem kihágásnak mint eddig, hanem súlyos bűncselekménynek fog minősülni, és szigorú büntetést von maga után.

A csehországi szeszgyártó cégek eddig 28 millió darab új zárjegyet rendeltek az állami nyomdától.

A mérgezett alkohol eddig 26 emberéletet követelt Csehországban, 12 személyt pedig továbbra is kórházban kezelnek. A mérgezési ügy kapcsán 44 személy ellen indult hatósági eljárás, közülük huszonketten őrizetben vannak.

Leoš Heger felhívta a lakosság figyelmét, hogy legyen óvatos az alkoholfogyasztásban, mert a hatóságok becslése szerint országszerte még mintegy 15 ezer liter mérgezett szeszes ital van forgalomban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?