Iránban szabadon engedték a savas támadás elkövetőit

Teherán |

<p>Iránban szabadon engedték a múlt heti iszfaháni savas támadásokkal összefüggésben a napokban őrizetbe vett négy embert, akiket azzal gyanúsítottak, hogy legalább négy nőt öntöttek le savval.</p>

Az iráni belügyminiszter szombaton közölte, hogy a négy férfi ellen nem volt elegendő bizonyíték. Abdolreza Rahmáni Fazli egyúttal tiltakozott az üggyel kapcsolatos "nemzetközi médiakampány" ellen. Az iráni állami televízió honlapja által idézett politikus úgy fogalmazott, hogy a savas támadásokat általában "személyes okokból vagy bosszúvágyból" hajtják végre. Óvott attól, hogy bárki is hitelt adjon a közösségi hálón terjedő "híreszteléseknek", miszerint más városokban is történtek támadások.

A turisták körében közkedvelt másfél milliós Iszfahánban a héten hozzávetőleg ezren vonultak az utcákra, plakátokat és táblákat a magasba tartva tiltakoztak a savas támadások ellen. A nőket vélhetően azért öntötték le savval, mert nem volt elég visszafogott az öltözékük. Az iráni nők csakis a testüket tetőtől talpig elfedő bő ruházatban, hajukat és nyakukat takaró fátyol mögé rejtve mehetnek ki az utcára. Az iszlám köztársaság nagyvárosaiban azonban sok nő csak lazán megkötött kendőt és szűk szabású kabátot visel. Az erkölcsrendészet több kampányt is indított emiatt, de jelentős változást nem sikerült elérnie. Konzervatív képviselők nemrég levélben fordultak Haszán Róháni elnökhöz, és az öltözködésre vonatkozó előírások szigorúbb betartatására akarták rábírni.

Szombaton nagy visszhangot váltott ki, hogy Iránban a nemzetközi tiltakozások ellenére felakasztották Rejháneh Dzsabbárit, azt a 26 éves nőt, aki 2007-ben leszúrt egy őt bántalmazó és megerőszakolni akaró férfit - Szarbandit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?