Irán kivégzi a Szulejmáni hollétét eláruló kémet

Kászim Szulejmáni

Irán kivégezteti azt a kémet, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek - közölte Golámhosszein Eszmáili iráni igazságügyi szóvivő kedden.

Halálra ítélték Mahmúd Muszávi-Madzsd iráni állampolgárt, aki információkkal látta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és a Moszad izraeli hírszerzést Kászim Szulejmáni hollétéről - mondta Eszmáili egy a televízióban is közvetített sajtótájékoztatón.

Hozzátette: az ítéletet a legfelsőbb bíróság is megerősítette, és hamarosan végrehajtják.

Madzsd az iráni hatóságok szerint jelentős összegeket kapott együttműködéséért a két titkosszolgálattól. Izrael és az Egyesült Államok az iráni rezsim legfőbb ellenségei.

Az Egyesült Államok január 3-án likvidálta Kászim Szulejmánit egy drónnal a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. A tábornok meggyilkolását Irán azzal torolta meg, hogy rakétatámadást intézett két iraki támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. A csapásban egyetlen amerikai katona sem halt meg, de többen traumás agysérülést szenvedtek.

Washington azzal vádolta Szulejmánit, hogy különféle síita milíciákat támogatott a térségben. A tábornok 1998-tól haláláig vezette a Forradalmi Gárda külföldi és titkos műveleteiért felelős al-Kudszot.

Az iszlám köztársaság tavaly nyáron bejelentette, hogy 17, a CIA-nek dolgozó kémet fogott el, akik közül többeket halára ítélt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?