Teherán. Iránban 2001 szeptembere óta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet több mint ötszáz tagját tartóztatták le, majd utasították ki. Ezt Kamal Harazi iráni külügyminiszter közölte tegnap. Mint hangsúlyozta: az al-Kaida terrorszervezet tagjai számára Irán nem nyújt menedéket.
Irán kiutasítja az al-Kaida tagjait
Teherán. Iránban 2001 szeptembere óta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet több mint ötszáz tagját tartóztatták le, majd utasították ki. Ezt Kamal Harazi iráni külügyminiszter közölte tegnap. Mint hangsúlyozta: az al-Kaida terrorszervezet tagjai számára Irán nem nyújt menedéket. Leszögezte azt is, hogy az al-Kaida feltételezett tagjait az iráni hatóságok letartóztatják és kitoloncolják. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.