Irán ismét korlátozásokat vezet be

koronavírus irán

Az új típusú koronavírus delta variánsának terjedése miatt ismét korlátozásokat vezetnek be a hatóságok Iránban hétfőtől augusztus 21-ig – jelentette az iráni állami televízió szombaton.

A korlátozások értelmében minden, nem létfontosságú üzletnek be kell zárnia, és a nélkülözhetetlennek ítélt járműveken kívül senki sem lehet az utakon. Ezt már vasárnap életbe léptetik.

„Minden utat lezárunk, csak az élelmiszert vagy létszükségletnek tekinthető árut szállító teherautók és mentőautók lehetnek az utakon” – jelentette be Alireza Raiszi, az iráni operatív törzs szóvivője.

Szombaton 29 700 új fertőzöttet jegyeztek fel Iránban, amely a térség legsúlyosabban érintett országa a világjárványban. A halálos áldozatok száma hétfőn döntötte meg az eddigi napi rekordot; 588 ember halt meg 24 óra alatt Covid-19-ben. Ez a szám szombatra 466-ra mérséklődött. 97 208 ember halt már bele a járványba az országban.

A közösségi médiában sokan bírálták a hatóságokat az oltási kampány lassúsága miatt, miután a 83 millió lakosú Iránban egyelőre csak 3,8 millió embert sikerült teljesen beoltani. A kormány viszont arra hivatkozik, hogy az országot sújtó szankciók miatt nem tudnak külföldi oltóanyagot vásárolni és akadoznak a szállítások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?